Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Wlodzimierz Bolecki: Kellemetlen igazságok
a mezőt, az ingoványt, az embert is a táj alkotórészének tekinti. A nemzeti szerint akkor lesz boldog az emberiség, ha a lehető' legtöbb ember kényszerül ugyanazon a nyelven, nem pedig - Isten ments - különböző' nyelveken beszélni. Vagy: pravoszláv templomot építtet a fó'téren, a katolikus templom helyén. Vagy: a pravoszláv templom helyén csakis katolikus lehet. (Én meg úgy érzem) - mondta -, az olasz barokk, a bizánci hagymakupola, a minaret és a zsinagóga ugyanúgy része a tájnak, mint a tó, a folyó vagy a piactér, ahol állnak. De ha te azt akarod hogy karmester intésére minden varjú egy ütemre károgjon és egy méretre szabják a faleveleket, akkor mi marad a természetből?” (A balszámy fedezetlen). vl/ Ideje tágabb kontextusba helyezni ezt a gondolatmenetet. Mackiewicz és Gombrowicz kötelességének tartotta, hogy „revizoriak” vesse alá a kortárs humán tudományok axiómáit. Mackiewiczet történelmi, politikai és szociológiai, Gombrowiczot antropológiai és pszichológiai problémák foglalkoztatták. Ugyanakkor mindketten heves vitát folytattak műveikben a lengyelség sztereotípiáival. És nemcsak ők. Hasonló gondolatokat találhatunk Czeslaw Milosz, Jerzy Stempowski, Stanislaw Vincenz, Gustaw Herling-Grudziúski és Konstanty Jeleiíski, tehát olyan írók műveiben, akik az 1939 előtti Lengyelországot tekintették az összehasonlítás alapjának. Azt hiszem, a háború előtti Lengyelország két sajátossága inspirálhatta őket pályájuk későbbi szakaszában. Az első tapasztalat szerint Lengyelország több nemzet, több kultúra, vallás és nyelv országa. Hisz ez a sokszínűség gazdagította műveiket: nemcsak irodalmi témákkal szolgált, hanem főként a társadalmi, kulturális, politikai és filozófiai eszméket alakította. A másik tapasztalat a nem totalitárius kollektivista gondolkodás veszedelme. Az állami nacionalista gondolkodás kollektivizmusa, esetenként totalitarizmusa óva intette ezeket az írókat attól, hogy alkalmazkodjanak a csordaszellemhez, feladják függetlenségüket és kiszolgáltassák magukat a politikai konjunktúrának. A háború után már nemcsak a történelmi hagyományoktól, hanem mindenekelőtt a kommunista rendszertől eltorzult lengyel alkattal vitáztak, de ezt a harcot a nemzeti sztereotípiákat védelmező túlerővel folytatták. Tudjuk jól, mi történt Gombrowiczcsal, Milosszal, Mac- kiewiczcsel vagy Herling-Grudziúskivel, miután „feldúlták a nemzet szentélyét”. S ha a lengyel alkat mégsem lett teljesen kollektivista és nacionalista, azt - megmaradván az irodalmon belül - kétségkívül ennek a néhány írónak köszönhetjük. Befejezésként megállapíthatjuk, hogy az említett írók szerint a II. Köztársaság kulturális értékei sokféleségén - a nyelvek, vallások, erkölcsök és nemzetek sokaságán alapultak, ezek adták a háború előtti társadalom természetes gazdagságát. Ugyanakkor a háború után az országra kényszerített homogén etnikai rendszer (melynek „egyneműségében” kommunisták és nacionalisták egyaránt örömüket lelték) nemcsak a társadalom, hanem az egyes emberek alkatát is eltorzította. Ez kellemetlen igazság, de attól még sajnos igaz. Ford.: Pálfalvi Lajos 254
