Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Wlodzimierz Bolecki: Kellemetlen igazságok
De ugyanebben a műben az Európában ébredé' nacionalizmus társadalmi hatására vonatkozó észrevételeket is találhatunk. Mackiewicz megmutatja, hogyan deformálja a nemzeti hovatartozás dok- trinér felfogása az emberi kapcsolatokat. Ez utóbbiak az író szerint a XIX. században még természetesek voltak, és jellemző volt rájuk az egyének közti közvetlen érintkezés. Az előbbi a századforduló nacionalista ideológiáin alapult, és nem az egyének (személyek), hanem a nemzetek képviselői közti érintkezés jellemezte őket. Tökéletesen ábrázolja ezt a problémakört Mackiewicz Pafcia tánti ballépése című novellája, amelynek fontosabb eseményei nagyjából 1910 és 1920 között zajlanak, bár az elbeszélés befejező része 1939-ig tart. A történet egy gazdag lengyel családban játszódik, amely az orosz birodalomban él. Az elbeszélés hősei a gyerekek, Henryk és a nővére, a szülők, közeli és távoli rokonok, a személyzet és a nevelőnők (egy francia és egy német), akik vigyáznak a gyerekekre és tanítják a nyelvet, valamint a címszereplő - Pafcia tánti, az idős, bogaras és régimódi hölgy, aki nem érti az „új idők szavát”. A novella sok rövid epizódból áll, ezek a gyerekek hazafias és politikai nevelésével, valamint a történelmi eseményekkel kapcsolatos jeleneteket ábrázolják. Az egyikben Pafcia tánti oroszra fordított francia könyvet vesz kis unokaöccsének, Henryknek. Nagyon tetszik neki, de az anyja úgy gondolja, hogy lengyel gyereknek nem való francia könyv, főleg nem orosz kiadásban, így hát elveszik Henryktől és kap helyette egy lengyel könyvet, ami arról szól, miként hadakoztak a lengyelek az osztrákokkal 1809-ben. 1910 körül történik mindez. Akkoriban „Fräulein Matild” nevelte Hen- ryket. Ekkoriban még - írja a mű elbeszélője - „embereknek tartották a németeket Henryk házában. Csak a poroszokat nem tartották embereknek. Fräulein Matild viszont rigai volt, és a balti németek majdnem olyan jók voltak, mint a lengyelek, mert akkortájt őket is majdnem ugyanúgy elnyomták az oroszok. De Pafcia tánti egy szuszra végig szokta mondani: „Kedves Ivan Nyikolajevics (ez és ez), drága kisasszony, édes kincsem, Henryk, vagy (a fiú anyjának) aranyos húgocskám! így eltörölte a Henrykbe belenevelt fogalmak körvonalait, hisz a fiú amúgy is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta ezeket a fogalmakat megkülönböztetni egymástól.” Más szóval Pafcia tánti nem törődött az egyes személyek nemzetiségével. Az (orosz) Ivan Nyikolajevicset, a (lengyel) Fräulein Matildot és a (lengyel) Henryket egyszerűen csak embernek tekintette. Fräulein Matild után Fräulein Klára vette át a gyerekek nevelését. O nem balti, hanem berlini volt. A szakácsnő „hülye lutheránusnak” nevezi, de a kis Henryk - aki egyszer azt hallotta, hogy a francia neveló'nő „hülye katolikus” - nem tudja, mi rossz van abban, hogy „lutheránus”, és a szülei ezt nem is akarják elmagyarázni neki. Ugyanakkor az elbeszélő a gyerekek hazafias neveléséről is mesél. Henryk ajándékot kap, olyan csákót, amilyet a lengyel ulánusok viseltek Napóleon korában; a nővére pedig hazafias fényképalbumot lapozgat, a lengyel hadsereget ábrázoló képeslapokat nézi. Később a gyerekek Przyborowski és Sien- kiewicz történelmi regényeit falják, arról olvasnak, hogyan harcoltak a lengyelek a keresztes lovagokkal és a muszkákkal, a házi színpadon előadják „Czestochowa védelmét” a svédek ostroma ellen. XIX. századi hazafias 251
