Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció
látni vagy akár befolyásolni is a jövőben végbemenő történelmi folyamatokat. Ha meghamisítjuk ezt a múltat, kitalált eseményekkel váltjuk fel a történelmi tényeket vagy a jelenben uralkodó „wishful thinkinghez” igazítjuk a valóságot, azzal a lehető legirreálisabb politika alapjait rakjuk le. Eléggé meddő dolog panaszkodni a kettős erkölcs aránytalanságaira. Kettős erkölcs mindig is volt a világon. Mind az egyének, mind az emberi közösségek életében. E pillanatban csak azt az objektív tényállást szeretném rögzíteni, hogy a Nürnberg utáni erkölcsi-jogi norma az elmúlt tizenhét év megrázkódtatásai ellenére mindmáig uralja a napjainkra jellemző kollektivista gondolkodásmódot. Izraelben felakasztották a népirtásért, 6 millió zsidó kiirtásában való részvételért elítélt Eichmannt. Világszerte komoly visszhangot keltett a per, a kommunista országok az első között csatlakoztak a kórushoz. Eichmann azzal védte magát, hogy csak parancsot hajtott végre, alárendelt volt, fogaskerék a hatalmas gépezetben. S lám, a Polityka című varsói kommunista lapban a következőket olvashatjuk erről a kérdésről: „Ez a legvisszataszítóbb részlet Eichmann vallomásában... Mert feltárja a bűntény pszichológiai mechanizmusát - hűen tükrözi az eichmanni gondolkodásmódot ... Minden jó és hasznos, ami a német nemzet javát szolgálja...!” (1961. VI. 17.) A felkiáltójel a kommunista szerző mélységes erkölcsi felháborodását hivatott kifejezni. Ugyanakkor elég belepillantanunk a Polityicseszkij Szlovarba (Moszkfa, Goszpolizdat, 1958), és a következőket olvashatjuk a 362. oldalon: „ERKÖLCS - A kommunista erkölcs ellentétes a burzsoá erkölccsel. A kommunista erkölcs szempontjából erkölcsösnek tekinthető minden, ami az új kommunista társadalom győzelmét és megerősödését szolgálja vagy elősegíti...” Ha tehát a „német nemzetet” a „kommunista” szóval helyettesítjük, ezt a mondatot kapjuk: „Minden jó és hasznos, ami a kommunizmus javát szolgálja...” Vagyis hasonló tételhez jutunk. Tudjuk, hogy az elmúlt több, mint negyven év alatt emberek millióit pusztították el a Szovjetunióban, a szovjet koncentrációs táborokba zárt rabok száma pedig rendszerint 10 és 20 millió között ingadozott. Tudjuk azt is, hogy a kommunista rendszerben nincs helye semmiféle engedetlenségnek; nincs ellenzék, nincs vétójog, nincs tiltakozás, nincsenek sztrájkok, nincsenek eltérő vélemények. A kommunizmus szolgálata totális, feltétel nélküli vak engedelmességet követel, és mindezt a hivatalos erkölcs törvényesíti - ehben felülmúl minden más, valaha is létezett rendszert. Ugyanakkor az Eichmann-per hatására az egész világ ismét felidézte a hitlerista bűntényeket, a kommunisták bűneiről viszont nem esett szó. 1961. március 12-én ünnepi megemlékezést tartottak New Yorkban, a Katonák Házában a katyni áldozatokról, ezen mindössze 65 lengyel vett részt... Eichmannt azzal vádolták, hogy bűnös 6 millió zsidó elpusztításában. Ukrán források szerint a „tisztogatás” és a „kuláktalanítás” idején 3-6 millióra emelik ezt a számot. Mások csak 2 millió áldozatról beszélnek. Ezek az adatok valószínűleg túlzottak. Lehet, hogy a 6 millió zsidó áldozat is túlzott adat. De nyilván nemcsak a mennyiségi oldalról van szó. Legyen 6 millió zsidó és „csak” 1 millió paraszt. Ez mit sem változtat a lényegen. Miként azon a tényen sem 237
