Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció
A meghamisított történelmi igazság talaján számos legenda keletkezett, amelyek mindmáig fennmaradtak. Mindenekelőtt ide tartozik az a legenda, hogy a bolsevik forradalom mégiscsak („mindennek ellenére”) előrelépés volt Oroszországban a reakciós cári rendszerhez képest. Vagy az állítólagos „sztálinizmus” legendája, amely szembeállítható a jobb” (vagy egyenesen jó”) Jeninizmussal”. Vagy a hitleri fasizmus mint „fekete reakció” legendája. Főként ez utóbbit nem szabad kétségbe vonni. Ugyanakkor köztudott, hogy a hitlerista vezetők, függetlenül a hatalomra kerülés érdekében választott taktikájuktól, a lelkűk mélyén jobban gyűlölték a konzervatívokat, mint a bolsevikokat. Sőt, Goebbels egy ideig lelkes híve volt a szovjet módszereknek. Gdanskban, 1937-ben azt mondta Himmler a Népszövetség egyik magas rangú vezetőjének, C. J. Burckhardtnak: .Nemrég jártam az ausztriai koncentrációs táborokban. Zsidókat és arisztokratákat tartunk ott; az előbbiek túlságosan rondák és izgágák, az utóbbiak túl szépek és enervál- tak.” Hitler pedig azt mondta 1939-ben: „Ne felejtse el, hogy én mint proletár, származásom, felemelkedésem és gondolkodásmódom miatt nem tudok ugyanúgy nézni a dolgokra, mint Ön” (Carl J. Burckhardt: Meine Danziger Mission). A hitlerizmus*' kétségkívül szocialista típusú rendszeren y és terroron alapult, noha, eltérően a bolsevizmustól, nem volt marxista. így a német- országi antihitlerista összeesküvés is nyilvánvalóan magán viseli a klasszikus ellenforradalom jellemzőit, bármennyire is igyekeznek német részről - alkalmazkodván a korszellem követelményeihez - „demokratikusnak” beállítani. Az összeesküvés leleplezése után 158 személyt felakasztottak, meggyilkoltak vagy öngyilkosságba hajszoltak a kínvallatással. 25 gróf és báró, 31 „von” előnevet viselő nemes volt köztük; ez összesen 56, vagyis az áldozatok több, mint egyharmada. De át kellett igazítani a történelmi igazságot, hiszen anélkül nemcsak a hitlerista és a kommunista bűntettek közti határ tolódott volna el jelentős mértékben, de még a nácik és a nyugati hatalmak által elkövetett bűnök közti határ is némiképp elmosódott volna. így például Hirosima bombázása, amelynek 60 ezer polgári áldozata volt, Drezda bombázása, amelynek több, mint 200 ezer (más források szerint mintegy 400 ezer) polgári áldozata volt, a „népirtás” erkölcsi és jogi paragrafusa alá eshetett volna, s pontosan ez alapján akasztottak fel olyan embereket, akiket Nürnbergben elítéltek. De említhetném azt is, hogy tömegesen adtak ki embereket a háború után a szovjet hóhéroknak, és még folytathatnám a sort. A Nyugat politikáját a háború alatt a Szovjetunióval kötött szövetséget figyelembe véve alakították ki, a Nyugat politikáját a háború után a Szovjetunióval való békés egymás mellett élés óhaját figyelembe véve alakították ki. A hitlerista és a kommunista bűnök eltérő kezelésében megmutatkozó aránytalanságnak nem erkölcsi, hanem kizárólag politikai alapja van. Másképp kezeli az ember azt a bűnözőt, akit már elpusztítottak, és másképp bánik azzal a bűnözővel, akivel együtt akar élni és még a „kulturális kapcsolatokat” is ápolni akarja vele. Vagyis ez az aránytalanság az úgynevezett „reálpolitika” eredménye. Sajnos minden politikát a múlt ismeretére kell építenünk, amenyiben olyan művészetnek tekintjük azt, amely képes előre 236
