Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció

Már a nürnbergi per is megdöbbentett egyoldalúságával, pedig az egész világ színe előtt kellett volna igazságot szolgáltatnia. Nem annyira a bíróság által feltárt hitlerista bűntények tartalma, mint inkább az objektív erkölcsi érzék példátlan sárba tiprása volt döbbenetes. A Szovjetunió képviselőit, akik a szó szoros értelmében minden egyes vádpontban bűnösök voltak, nem ültették a vádlottak padjára. Ellenkezőleg: a bírói székeken foglaltak helyet! Konkrét esetben valaki mást vádoltak az általuk elkövetett bűnnel. Természetesen a bíróság minden tagja tudta, hogy így van, másként aligha vonták volna vissza tapintatosan a vádat a katyni tömeggyilkosság ügyében. És végül oda jutottunk, hogy az igazságos ítélkezés, a nemzetközi elfogulatlanság jelének tekintették azt a puszta tényt, hogy nem vádolták a németeket a szovjetek bűnével, hanem eltussolták az ügyet... Bármit is mondjanak a nürnbergi perről, szembetűnő, hogy kezdettől fogva oly módon vezették, amelyet az elmúlt időszakban így határoztak volna meg: nem fair. Szó sem lehetett semmiféle objektivitásról, mert eleve elvetettek minden összehasonlító szempontot.

Rosszul kezdődött hát a háború utáni időszak. Többek között ennek köszönhetjük, hogy kialakult egy igen jellemző, mindmáig majdhogynem kötelező szabály: az ember lehet a „sztálinizmus” áldozata, de nem illendő nyíltan szembefordulni a kommunizmussal. - Ezt a szabályt összhangba hozták az új időszámítással, és még a „hidegháború” későbbi időszakában is érvényben maradt.

így mintegy feledésbe merült hivatalosan a kommunizmus múltjáról szerzett tudás összessége. A hidegháború tetőpontján lehetett Hitlerhez hasonlítani Sztálint, de fordítva soha. Hiszen ha kimondanák, hogy Sztálin mindig is rosszabb volt, mint Hitler, borulna az új kánon, a szentek és az ördögök hierarchiája, a visszájára fordulna az előző háború értelme, és a feje tetejére állna a háború utáni séma. Ezért szabad vádolni Sztálint, hogy szövetséget kötött Hitlerrel, de az már elképzelhetetlen, hogy bárki is azzal vádolhatná Hitlert, hogy szövetséget kötött Sztálinnál; hasonlíthatjuk a náci koncentrációs táborokhoz a szovjet lágereket, de a fordított hasonlítás már nem megengedett. Ugyanakkor a történelmi kronológia mást mond. A „kényszermunkatáborokról” szóló szovjet dekrétumot az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság (ÖKVB) vezetője, M. J. Kalinyin írta alá 1919. április 15-én. Ugyanezen év május 17-én az ÖKVB által elfogadott határozat bővített és részleteiben kidolgozottabb változatát írta alá V. Avanyeszov. így szervezték még a lágerek klasszikus típusát, amit később lemásolt Hitler. Még ugyanebben az évben, tehát 1919-ben, amikor Hitler még teljesen ismeretlen csavargó volt, 97 koncentrációs tábort létesítettek a Szovjetunió területén. - Más történelmi tényeket is hasonlóképpen állítottak be. Ez tette lehetővé a gyakorlatban, hogy minden 1941 előtti antikommunista mozgalmat „reakciósként” és minden 1941 és 1945 közöttit „hazaárulóként” kezeljenek. Mintha 1917 és 1945 között nem létezett volna a bolsevizmus valósága, és csak a második világhábörú után, a „Kelet-Nyugat” szembenállás kezdetén ismerte volna meg a világ a kommunizmus természetét. E közös misztifikáció egyik oka az, hogy erkölcsi igazolást kellett találni a háború idejére, a nemzetközi kommunizmussal kötött szövetségre. Enélkül az igazolás nélkül nem, vagy legalábbis nehezebben lehetett volna bizonyítani, hogy a Hitler elleni háború eszmei alapja minőségileg más.

235