Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció

például a fentebb idézett fordulat - „Lengyelország felszabadítása” a vörös hadsereg által - csak azt jelentheti, hogy felszabadítás a német megszállás alól, és csak a kommunisták és híveik terjesztik ki a fogalmat a kapitalista Lengyelország alól való felszabadulásra. Ámde esetünkben ez a tény inkább csak illusztráció, kommentár az eseményekhez. Nem változtat viszont azon a lélektani fejleményen, ami az úgynevezett lejtő minden vonását magán viseli. Hisz ami történt, átmenet a bolsevista rendszer tagadásának álláspontjáról egy mérsékeltebb pozícióba, ami csupán ellenzéke a lengyelországi bolsevista rendszernek. Teljes tudatossággal használom ezt a komformistákat hergelő megnevezést: „bolsevizmus”. Mert ez igen pontos kifejezés, sőt, ma még inkább az, mint évekkel ezelőtt. Helyesen mutatnak rá, hogy a rendszer visszatér az úgynevezett „tiszta leninizmushoz”. Ezt csak annyiban szeretném helyesbíteni, hogy Lenin életében a gyakorlatban nem létezett a leninizmus. Halála után keletkezett ez a terminus. Az ő életében csak bolsevizmus volt, s pontosan ez volt Lenin klasszikussá vált elmeszüleménye, a számos taktikai változattal egyetemben, melyek sorába a bolsevik NÉP is beletartozik. És ez a bolsevizmus, ami egykor - eltekintve a kommunisták jelentéktelen csoportjától - minden lengyel számára elfogadhatatlan volt, de facto elismerést nyert. Ugyanakkor fény derült bizonyos összefüggésekre két folyamat között, az egyik „a szocializmus lengyel útja” odahaza, a másik a kapituláció útja az emigrációban.

Természetesen nem légüres térben élünk, mi is kapcsolatban állunk a világban zajló átalakulási folyamattal, amelyről a későbbiekben lesz szó. De nem tehetjük kizárólagosan felelőssé a kialakult helyzetért - amint azt szokás - a külvilágot, a nyugati hatalmakat, s különösen az Egyesült Államok politikáját. Felhánytorgatni a nyugati hatalmak hibáit, „vakságukat” és „ostobaságukat” emlegetni - igen hálás témája ez a lengyel publicisztikának. Ugyanakkor elfeledkezünk arról, hogy ezek a hatalmak a Szovjetunióval szembeni, általunk hagyományos „rövidlátónak” nyilvánított politikájukkal egyetmben, ők sem légüres térben forgolódnak, s politikájukat gyakran a lengyelek és más, szovjet megszállás alatt élő nemzetek viselkedéséből levont következtetésekre alapozzák. Mindamellett saját magatartásunk, a Szovjetunió és a kommunizmus elleni kiállásunk bármiféle kritikája a lehető legnépszerűtlenebb téma a lengyel publicisztikában. Kerülik vagy egyszerűen tiltják. Különösen azokat a mozzanatokat nyilvánítják tabu témává, amelyek példáján bemutathatnánk, hogy bizonyos lengyel körök politikai fellépése nem csekély mértékben maga is elősegítette, hogy hamis kép alakuljon ki a nemzetközi kommunizmus jelentette tényleges fenyegetés mértékéről, e körök részben felelősek azért, hogy napjainkban a nyugati közvélemény e tekintetben félre van vezetve. Ha nagy ritkán megvitatják a témát a lengyel sajtóban, minden előzetes megállapodás szerint zajlik, szűk keretek közé szorítja a véleményeket a kényszerű elhallgatás és a nemzeti igények által kikény- szerített cenzúra. Ugyanígy a nemzeti jellem kritikájának is előre kijelölt határai vannak, amennyiben túllép azokon a kereteken, melyeket többé- kevésbé felvázoltunk a Spasowicz védőbeszédéből vett idézettel.

226