Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Szitákánt Mahápatra: Költészet: az alázatosak bátorsága
SZITÁKÁNT MAHÁPATRA Költészet: az alázatosok bátorsága A költészet számomra negyven év szüntelen keresésének története, hogy alkalmatlan, tökéletlen és sohasem teljes mértékben kielégítő, az élmények mindig újabb dimenziót keltő módon szavakat keressek, amelyek felöltöztetik ezeket az élményeket. Mindig is úgy éreztem, hogy elválaszthatatlanul összekapcsolódom mindazzal, ami körülöttem történik, minden élőlénnyel és azok sorsával. Minden kétszer történik meg - egyszer kívül, abban a percben amikor valóban végbemegy, majd pedig később, ismétlődően, itt belül, bennem. Minden lény - az emberek, a folyók, a fák, a kövek - kikerülhetetlenül kapcsolódnak hozzám a közös múlandóságunk szálával. A belső énem mindenkit bensőségesít, minden élőlényt, velük örül és velük sír. Az én verseim azt szeretnék elérni, hogy az emberek, napjuk végeztével, amikor már túl vannak életük minden tragédiáján és győzelmén, mosolyán és könnyén, azt kívánják, hogy ha van élet a halál után, akkor születhessenek újra erre a sorsra, az ember sorsára. A vers szavakból áll. A szavaknak szociális emlékezete van, amely addig terjed, ameddig a használójuk egyéni pszichéjének emlékezete és álmai. Ez az örökség a nyöszörgéstől, a sírástól, a hangos retorikáig terjed, a nyilvános házak alkupultjaitól a nemzetközi diplomáciáig, át meg átszőve az emberi történelmet. Egy jó versben minden egyes szó beszél, minden egyes szó magától értetődik, és nem helyettesíthető másikkal. Minden szónak varázsereje van és az asszociációk miriádnyi nüanszával van teli. Hogy jó versben a szavak hangja halk, egyszerű, szinte fél megtörni a csendet. Lépés minden szó a másikkal, a többiekkel való találkozás felé, és nem a találkozó tagadása felé. Van bennük valami, amit Lorca úgy hívott „duende”, a sötét ener-gia amely mozgatja őket és mozgat bennünket is, az a titokzatos képesség, amelyet csak az intuíció segítségével tudunk megérteni. Egy jó vers, hasonlatosan más jó művészeti alkotásokhoz, a lét mibenlétén meditál - és nem tanít. Nem kívánja ötleteink tárházát gyarapítani. Egy jó vers mindössze élményeink, létünk, sorsunk ismerete határainak kiterjesztése. Csak egy mozgó alak, amely szavakból szőtt hálóján keresztül minden létező dolgok misztériumából közöl velünk töredékeket. Magába elegyíti testünket, lelkünket, álmainkat, halálunkat. Tele van megidézett dolgokkal - a távoli csillagokról szőtt álmainktól a szánkba kerülő étel ízéig. A mélyén 136
