Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Pusztai János: Önéletrajz

volt képes kipréselni ceruzájából. Sokszor kifejezetten hálát adott a sorsnak, ha „előre nem látható” események miatt ideig-óráig megszabadulhatott az „alkotás édes kínjaitól”. A Korunk szerkesztősége április tizenkilencedikére találkozót hirdetett a nagybányai Ifjúsági Klubban Balogh Edgár, Banner Zoltán és Herédi Gusztáv jött le” párbeszédet folytatni az olvasóval. A megszokottan kisszámú, alig tizenkét-tizenöt fős közönség „soraiban” János észrevette, megpillantotta Frind Gyulát, a szekust, Szatmárra-kísérgetésének megszervezőjét. Mosolygóan figyelte, miket „hord össze” Balogh Edgár a Korunk „csodálatos küldetéséről”. Mert gondoljanak csak bele, elvtársak, mint jelentett a Gaál Gábor szerkesztette Korunk, a Román Kommunista Párt törvényesen, (legálisan) megjelenő lapja a marxizmust olyannyira áhító romániai magyar értelmiségi körök számára! Mindent, elvtársak! A legtöbbet! A legtöbbet! - legalábbis. Nem adták alább. A Korunk fogyott, akár a cukor, a cukorka, a nyalóka! („Hátra arc!”). De komolyan, elvtársak, a Korunk volt az a rangos, szocialisztikusan magas nívójú, (színvonalú) pártorgánum, amely a szégyenteljes Bécsi döntés előtt, ugye, Gaál Gábor és Nagy István mellett közel hozta hozzánk, jobban mondva: behozta a házunkba, konyha- vagy íróasztalunkra Jászi Oszkárt, Sinkó Ervint, Korvin Sándort, Salamon Ernőt, Józsa Bélát, de nem zárkózott el Illyés Gyula meg József Attila elől sem. Persze, nem faji alapon, ó, dehogy! A Gaál Gábor Korunkjában a fajelmélet még annyira sem volt képes gyökeret verni, mint esőcsatornában a mahagónifa. Jól mondtam, elvtársak? Jól? Akkor minden rendben. Mehetünk tovább. (Ne menjünk, gondolja „megbotránkozva” az író, Majd, ha ..kivilágosodik”, mert azt hiszem, eltévedtünk. Még szerencse, hogy mindenféle emlékkel „ferdén” megpakolt szekerünk eddig nem fordult az árokba. Eddig.). Szóljanak hozzá, elvtársaim, elő a véleményükkel. Ne rejtsék véka alá. (Frind szekusnak viszketni kezdett mind a két dobhártyája, annyira hallgatózott. Füle kihegye- sedett, mint a denevéreké.) Az első széksorban ujjfelnyújtással jelentkezett Balogh Béla történelem tanár-levéltáros-helytörténész. Dicsért és bírált. A Korunk kiváló, de... Iksz Ipszilon tanulmánya a középkorban Körmöcbányán alkalmazott tárnaácsolatokról a lehető legalaposabb, de... Walter Roman elvtárs („Van nekije egy szépreményű fiacskája!”) átfogó cikke a X. pártkongresszus célkitűzéseinek valóraváltásáról ilyen, ni, (jobb keze csokorba szedett ujjaira hangos csókot cuppantott), de... Balogh Edgár felszólította Jánost: Mondd meg már, kedves fiatal barátunk és munkatársunk, a munkásság lapozgatja-e a Korunkat? A mostanit, a megújultat, természetesen. Eszében sincs, jelentette ki” János szólásra emelkedve, hátában Frind Gyula vasvilla- tekintetével. A munkásság nem olvas, nem ír, legfeljebb számol, a fizetését számolja, számolgatja. A Korunk az István-toronynál is magasabb számára. Pusztai János szimplifikál, (egyszerűsít), legyintett Edgár bátyánk. Váltsunk témát. Ebben a másodpercben felpattant az előadói asztalnál középen helyet foglaló Banner Zoltán és azt kiáltotta: Szilágyi Domokos - Bartók Amerikában! Határozottan, mérgesen, homlokát ráncolva kapott a pompás költeménybe. Mondta, mondta. Lábával félre kotorta székét, Herédi Gusztáv felől megkerülte a vörös terítős asztalt, leléöpegetett a színpadról, (katedráról?) és szavalatát jent, az emberek között” fejezte be. (Taps). Frind Gyula titkosrendőr felugrott ültéből, úgy csapkodta össze mosóporos vízben kifehére- dett vidra-tenyerecskéit. János nem lett volna méltó a „valóságíró”

133