Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Pusztai János: Önéletrajz

típusú” regényrészletei vannak, mit kezd azokkal Hajdú Győző folyóirata? Ne törődj te Hajdúval, földi. Ide a részletekkel. János a hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik fejezetet bízta Panek Zolira. Mit csináljak, „szatmári csávók vagyunk”, elménckedett. Panek, kivételesen, nem ivott semmit, mert kocsival volt és sietnie kellett Szatmárnémetibe vagy Kolozsvárra. Jánost ezerkilenc- százhetven decemberében felvették a Romániai írók Szövetségébe. Decemberben piacra került az Igaz Szó szatmári száma, ugyanakkor tovább erősödött kapcsolata a miskolci Napjainkkal. Zimonyi Zoltán szerkesztő értesítette, hogy Sütő András, Bálint Tibor és Páll Lajos társaságában meghívják Magyarországra, pontosabban: Miskolcra. A végleges időpontot még ő sem tudja. Maradjunk annyiban: előbb-uttóbb. Ahogy az egyszeri ember ki szokta fejezni magát: Ami késik, nem múlik. Végre beteheti lábát a kétszeresen is trianoni Magyarországra ! „Azután jöhet a szovjet film.” Saul Bellow Hercog című könyvét „elemezgette”. Leste, van-e benne olyan „stiláris elem”, amely a Zsé birtokára utalhatna? Nem talált ilyesmit; tiszta, nyugodt, szilárd lelkiismerettel dolgozhatott tovább. Paulovics László grafikus-festő, díszlettervező lelkendezve értesítette, hogy a szatmári színház Nagybányán is előadja Kocsis István monodrámáját, a Bolyai János estéjént. Bolyait Zsoldos Árpád alakítja, a sepsiszentgyörgyi vezér-színész, színész-vezér. Paulovicson, az „úri gyereken” időnként látszott: „családi viszonylatban” rosszul állhat a szénája. Egzotikusán mongolos élete páija-modellje állítólag már régecskén félre húz; azt rebesgetik: a nagyváradi Szigligeti Színház irányába. János is, Ica is szeretett volna többet tudni, de hallgattak, nehogy Jelki sérüléseket” okozzanak Laci barátjuknak. Jánost meghívták a Forrás-szerzők székelyudvarhelyi író-olvasó találkozójára, ezért Bretsneider Vilmos főmesterrel, a Pincérrel egyetértésben a napi nyolc óra helyett tíz órát dolgozott a gyárban, hogy majd vita nélkül tartózkodhassék „házon kívül”. Ezerkilencszázhetvenegy március tizennegyedikkén délután (végre) felbukkant Kocsis István. A Bolyai János estéjének előadására érkezett. Nevetgélt; kilenc órát „stoppozott” Kolozsvártól Nagybányáig. János lengyel vodkával, Ica töltöttkáposztával traktálta. Este Kocsis Pista Jánost a színház öltözőjében bemutatta Zsoldos Árpádnak. Zsoldos alacsony, de az is lehet, inkább középtermetű volt, kirobbanó természetű, higany-mozgékonyságú. Bolyai Jánost gyönyörűen, mély beleéléssel alakította, a kimerülésig. „Hullafáradtsága” az előadás után jött ki belőle igazán, a Bukarest vendéglőben. Sok bort fogyasztott, egyre-másra hajtotta fel a tele poharakat. Túl beszédessé vált és elsősorban Jánost ostromolta: Kocsis Istvántól szerzett értesülésekre támaszkodva agyondicsérte. Például Nagybánya Bolyai Jánosának nevezte. ,Megnevezte, elnevezte, kinevezte” - nem került pénzébe. Aforizmákat kiabált oda a társaságnak. Az én különbejáratú aforizmáim!, verte a mellét,hogy kilötyögött öblös, talpas, metszett poharából a bor: a Cotnari, a Feteasca, az Olasz rizling, a Muskotály. Olykor, ha Zsoldos Árpád megcsillapodott, Kocsis István is szóhoz jutott. Kőszegremetéről, tanítóskodásáról, apja haláláról mesélt. Apja fiatalon pusztult el; leesett a kőszegremetei iskola eperfájáról. Mint afféle „népszerű” tanító, epret rázott a nebulóknak. Kocsis vonzóan sorjázta történeteit. Különösen a nőkkel kapcsolatos élményeit szerette részletezni. Szavait, mondatait érdekes kéz- és ujjmozgásokkal kísérte, akárha szőrlabdát készítene tehénőrzés közben, esetleg hólabdát a ház végében, a szénakazal tövében, a búzaföldön, akárhol.

131