Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Fábián László: A remény lárva-arca (esszé)
FÁBIÁN LÁSZLÓ A remény lárva-arca Fölöttébb nehéz a reménytől megválni. Úgy tetszik, mióta az ember létezik, a reménykedés is együtt létezik vele. Az őskőkorszak maradványait vizsgáló régészek - természetesen - hajdani temetőket, sírokat is foldúlnak: kíváncsiságuk legyűri a kegyeletet. Sőt, éppen ezek a legértékesebb leletek, hiszen a sírok tárgyi anyaga igen beszédes olykor. Megállapították, például, hogy már akkoriban is vissza akarták hozni a halottat az életbe, lehetőséget akartak adni neki, hogy fóltámadjon, újból friss vérrel telítődjék. A vörös okkerporban vélték a vér ekvivalensét fölfedezni, az elhunyt tetemét ezzel a porral hintették meg. Érdekes párhuzamot, ősi örökséget gyanítok bizonyos somogyi halotti vánkosok hímzése és a fónti vörös okkerpor között. A párnát ugyanis, amit a „hideg ágyon” fekvő feje alá szántak, barnával hímezték. Ez a barna alighanem az említett okker - ugyanazon vér-szimbólumképpen. A halottas lepedőt ugyanitt (alkalmasint másutt is) élénkre hímezték, mintegy az élethez való ragaszkodást, az élet legyőzhetetlenségét is hirdetve általa. Eleven reménység éltette ezt az ornamentikát abban, hogy az elhunyt a mágia (mi lenne más ez az ornamentika, ha nem mágia, jóllehet művelői mitsem sejtettek már róla) segítségével visszahozható az életbe, fóltámasztható. Valamiféle lárva-állapot. Szokás is volt, helyenként szokás ma is, a halottról maszkot készíteni. Az utolsó kép kimerevítéseképpen. Holott az már valóban nem az élő képe, az már egy lárva-arc. Pavel Florenszkij, orosz vallásbölcselő így ír erről: „Jellemző, hogy a larva szó már a rómaiaknál fölvette az alábbi jelentésmozzanatokat: a holtak aszt- rálteste, ’üres’ - inanis - a halott után maradó szubsztancia nélküli klisé, azaz olyan sötét, személytelen vámpír-erő, amely azt keresi, miből meríthetne magának erőt, hogyan kelhetne életre friss vér és olyan eleven arc által, amelyre rátapadhatna, asztrálmaszkjával elfódhetné, hogy aztán saját lényegének ha- zudja.” Persze Florenszkij azt gyanítja, hogy amikor az arc lárvává válik, a jó és a gonosz válik ketté, ez a kiürült asztrállény maga az ördög. Szentség és bűn még nem különült el tökéletesen. Az orosz misztikus itt Platón androgün-legendájára utal, ezekre a szó szoros értelmében egy test-egy lélek férfi-nőkre, akiket Zeusz büntetésből vágott később ketté, mert fönnhéjázásukban az égi- eknek támadtak. Florenszkij a történetben átlátszó parabolát sejt. Az ember reményei nem merülnek ki abban, hogy a friss vér töltse fól élettel (ál-élettel) az elhúnytat, az ember, ha már tudomásul kell venni a meg5
