Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Pusztai János: Önéletrajz

miért, milyen meggondolásokból, hiszen éppen ő volt az a személy, akit hadari felettese jelentéstételre felszólította. Ez a hadari (habri) felettes nem volt más, mint Varga Mihály, a leváltott, nem lehetetlen: hálátlanul kipenderített Szántó Istvánt követő főszerkesztő. Klacsmányi április tizediké délután, öt és hat óra között „sirült” be Jánosékhoz, és egyszuszra elmondta, mennyire „dörzsöli, köpködi a tenyerét” Varga Mihály. Tőle függ, hogy Jánost végre letartóztatják-e vagy nem. Miért olyan fontos ez számára?, kérdezte megütközve János. Klacsmányi Sándor előbb értetlenkedve vonogatta a vállát, aztán biztosította: legyen „abszolút” nyugodt, szemernyit se emésztődjék, mert csakis „pozitívumokat” írt az Illés szekerénről. Varga Misi végzetesen téved, ha azt hiszi, hogy őt, Klacsmányi Sanyit csak úgy „ukkmukkfukk” befűzheti, csőbe húzhatja, falhoz állíthatja, palimadárrá gyúrhatja. Kétszer kellene ahhoz világra jönnie. János jogos hökkeneteit lassan derültséghullámok kezdték ostromolni. Napok alatt el is mosták. Törte a fejét, mit tartson Klacsmányi Sándor újságíróról? A középtermetű, könnyen zavarba eső, a beszélgetőtársa tekintetét pironkodva kerülő, barna fiatalembernek nem volt kimondottan jó híre Nagybányán. A környezetébe tartozók elsősorban zabolátlan törtetését sérelmezték. Igazuk lehetett. Klacsmányi, mihelyt a „pártszervek” Varga Mihályt „trónjáról” letaszították, a Bányavidéki Fáklya első emberévé „érlelődött”. Időnként román versezeteket forgatott magyarra, de „saját kezűleg” is költött. Sokan tudni vélték: román iskolába járatja a „csemetéit”. Jánosnak ez módfelett „szúrta a begyét”, szólni azonban nem szólhatott. Különben sem volt olyan perce, amikor nem a Zsé birtoka szövegének véglegesítése foglal-koztatta. Belebódult szakadatlan igyekezetébe. Bódultsága átitatta munkáját a gyárban, kocsmázásait, osztozódásait feleségével, de még olvasmányait is. Akkoriban Illyés Gyulától a Tisztákat és Joseph Hellertől a 22-es csapdáját „falta”. Már az első negyede is eltelt ezerkilencszázhetvennek, mikorra elkészült a Zsé birtoka első két fejezetével. Nyomban postázta az Utunknak. Mint a jó öreg” dilettánsok. A szereplőket véglegeseknek, kiforrottaknak vélte: Zsé, á, b, hosszú, csizmás, zacskósapkás katonák. Gyermek. Nagyjából tisztázta, milyen példázatokat, üzeneteket hordoznak alakjai. Zsé zsarnok, á a férfi, b a nő, Gyermek b csecsemője, ők elválaszthatatlanok. Zsé a leigázó, á, b, Gyermek a leigázottak. A hosszú csizmás, zacskósapkás katonák Zsé könyörtelen uralmának fenntartói, működtetői. A külön-külön „kitasított” á- nak és 6-nek, a házastársaknak soha többé nem szabad találkozniuk egymással. János azt is felmérte: figuráit nem mozgathatja hagyományos környezetben; családban, ilyen-olyan közösségben, intézményben, gyárban, kollektív gazdaságban, tanyán, faluban, városban, a Béketáborban, harctéren, bolondokházában, börtönben, rabkórházban, viszont hagyományos szöveg- környezetben sem. Bukarestben véletlenül találkozott Hervay Gizellával. A Televízió épületének környékén, egy kerthelyiségben leültek kávézni, amik- oris Gizi rázendített: Az Illés szekerén legnagyobb gyengéje, hogy „szentenciákat” közvetít az olvasó Jelé”. Nyugodt őszinteséggel tekintett Jánosra. A „szentenciák”, bölcs megállapítások, kikezdhetetlen „végkövetkeztetések”, tetszik, nem tetszik, máról holnapra érvényüket veszíthetik, mondta a kávéját kavargatva. Alumínium kiskanala ki volt fúrva el ne lopja. Amit látsz, képzelsz, álmodsz, írd le, jelenítsd meg, de ne avatkozz szereplőid dolgába, hagyd őket, éljenek kedvükre. János nem szerette, ha kioktatják, jócskán mor124