Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Bokányi Péter: Az esszé bölcsessége
BOKÁNYI PÉTER Az esszé bölcsessége HORKAY HORCHER FERENC UTAZÁS ABBÁZIÁBA CÍMŰ KÖTETÉRŐL Az irodalmi műfajok definíciói képlékeny műanyagból készülnek. Különösen jól formázható az esszé meghatározása. Megnevezni szinte lehetetlen, körülírni lehet csupán, elsősorban szerzőjével (pld. Hamvas-esszé, Cs. Szabó-esszé, Halász Gábor-esszé stb.). Vagyis minden definíció „egyedüli példány”, miként az esszéíró maga, nem a műfaj határoztatik meg, hanem a műben megnyilatkozó személyiség. Megfoghatatlan a műfaj hovatartozása is. Túl azon, hogy (mint tudjuk) a szépirodalmi és tudományos műfajok határán áll, ki merné pld. Hamvas Béla esszéinek némelyiét kategorikusan besorolni akár az irodalomtörténet, a filozófia vagy a művészettörténet produktumai közé? Megnevezhetetlen és besorolhatatlan - „problémás” műfaj tehát az esszé. Gyanakodva (s gyakran némi utálkozással) szemlélik a különféle szaktudományok mamelukjai (így az ún. irodalomtudományéi is), s talán ebből az értetlenségből/bizonytalanságból fakad, hogy egyre inkább tágulni látszik az esszé-műanyag. Lassan úgy tűnik föl, hogy az esszé volna az a műfaj, amelyben szinte minden megengedett: Konrád György pld. a naplóval tartja ekvivalensnek (vajon mit szólna ehhez a naplóiban és esszéiben is kiváló Márai Sándor?), az irodalmi közvélemény pedig hajlamos az egyéni hangú, színvonalas publicisztikát is esszének titulálni (pld. Esterházy Kékharisnya írásait). Pedig az „igazi” esszének komoly a feladata. A „nyilvános tanulás műfaja”, ahogy Németh László tartotta, „szellemi hatósugara” így talán tágabb, mint a szaktudományos vizsgálaté. Az esszé a tudományt a tudásért alkalmazza: értékét nem annyira pragmatikus volta, a felmutatott „eredmény” adja, sokkal inkább az út, amit az esszéíró gondolkodása bejár. Az esszé gondolkodásmód, szemlélet, aminek öntőformája a leírt szöveg. E hosszas „beéneklés” után jutottunk el Horkay Horcher Ferenc Utazás Abbáziába című kötetéig, amelynek írásai több tekintetben is figyelemre méltók. A kötet esszéi a fentebb már idézett Németh László-gondolat mentén lennének leírhatók. Valóban a „nyilvános tanulás” eszközei; azé a tanulásé, amely intézményesen már nem végezhető: életről, halálról, bodogságról, az „örök dolgokról” szólnak az írások. Horkay Horcher Ferenc bátran próbálkozhat az ilyenfajta tanulással: az egyetemeken megszerzett (s esszéiben mindenütt megnyilatkozó) tudomány feljogosítja arra, hogy a világban való élethez szükséges tudásra törekedjék. Nem a laborban kísérletező tanuló steril „pen1145
