Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

detben a népfronti Korunk szellemét idézte, és jó eséllyel startolt ahhoz, hogy régi korunkosok és helikonisták közös alkotóműhelyévé váljék; a nyitottság, a pluralizmus, a tolerancia jellemezte egy éven át az Utunk at, a szektás türelmetlenség reflexe még csak peremjelenségként tűnik fel, hogy aztán „1947 nyarán ez váljon uralkodóvá, majd kizárólagossá”.6

Mi húzódott meg a Gaál Gábor fó'szerkesztette írószövetségi lap pálfor- dulása, színeváltozása mögött? A Tordai Zádor-tanulmányt kommentáló- továbbgondoló Tóth Sándor meglátása szerint a Román Kommunista Párt számára az a taktikai szakasz, amelybe még belefért a Magyar Népi Szövetség „népi egység”-vonala, 1947 tavaszára már túlhaladottá vált. „Túl a békeszerződés ratifikálásán, túl a parlamenti választásokon (ahol a MNSZ-szövetséges külön-listás sikere már túl sok is volt az RKP számára), amikor már a rivális polgári pártok likvidálása került napirendre (és nacionalista politikájuk kisajátítása) - a kisebbségi szövetséges terhes szövetséggé vált az RKP számára. Meghirdette hát - a párt harmadik főembere, Vasile Luca útján (aki Luka Lászlónak született, és a nagy szalámiszeletelés során majd csak 1952-ben fog rákerülni a sor) - a harcot az elvtelen magyar egység ellen, követelvén az osztályszempont szigorú érvényesítését magyar vonalon (is). És kisepertette az MNSZ minden szintű vezetőségéből az osztályidegen (értsd: nem kommunista, illetve a kommunistákkal nem együttműködő') tisztviselődet. És ebbe belepusztult az Utunk szekértábora is. (Majd két év múlva, a Rajk-per ürügyén az MNSZ kommunisa vezetőire is sor került - Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Demeter János, Jordáky Lajos, Kurkó Gyárfás, Méliusz József hosszú éveket börtönben töltöttek -, és attól kezdve az 1953-as önfelszámolásig az MNSZ-nek tulajdonképpen már nem is volt szerepe.)”7

Ugyanebben az írásban Tóth Sándor arra hívja fel a korszak bonyolult összefüggései közt eligazodni kívánó kutatók figyelmét, hogy a nyugati fogságból 1945 késő őszén - több mint egyéves távoliét után - hazatérő Gaál Gábor ellen már 1946-tól hajszát indít a bukaresti pártközpont. A személyesen átélt negatív tapasztalatok - amikor magát Tóth Sándort is eszközemberként próbálja felhasználni Gaál ellen a Leonte Rautu vezette agitprop osztály keretében megszervezett ún. magyar bizottság főnöke (dr. Salamon József, alias dr. Iosif Bogdan) - meg az ezekkel összefüggő kérdések tágabb kitekintésű elemzése alapján a Korunk és Gaál monográfusa arra a következtetésre jut, hogy elsősorban nem is Gaál személye volt az ellene indított hajsza kezdeményezőinek útjában, hanem a Korunk. ,A Korunkat nem kívánták hagyományként vállalni, tehát ki kellett mondani és ki is mutatni, hogy nem méltó erre - exkommunikálni kellett. Ere a döntésre pedig azért jutottak az akkor már román nemzeti kategóriákban előregondolkodó bukaresti stratégák, mert a román kultúra eléggé gyér baloldali hagyományából teljesen hiányzik egy egy Korurc^-formátumú, a Korunk szellemi teljesítményéhez mérhető román baloldali folyóirat. Kínosnak, vállalhatatlannak tartották, hogy a legjelentősebb romániai baloldali kulturális hagyomány egy olyan szellemi teljesítmény legyen, amelyik nem a román, hanem a magyar nemzeti kultúrának a szerves része.”8

Mindezt csak most tudja szóvá tenni Tóth Sándor, a Korunk harmadik folyamának baloldaliság súlypontú számában megjelent, Gaál Gábor újraértékelését sürgető tanulmány9 refexiójaként. Akihívásnak - mint írja - már

1126