Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról

felelő megoldást találni a merőben új költői feladatra [...]. Ma már elmondhatjuk: tragédiájuk az volt, hogy rossz kritikusok oktatták ki őket arra, hogyan csinálják, nem pedig Arany János vagy Illyés Gyula. S ha visszaemlékezünk az akkoriban lezajlott Arany-vitára Gaál Gábor és Benedek Marcell között, szembe kell néznünk a fájdalmas ténnyel, hogy még a művelt irodalmi vezéregyéniségek is - közvetve vagy közvetlen - hozzájárultak [...] költészetünk mintegy pragmatikus elszürkítéséhez.”3 A népi mitologizmus, a népi tárgyiasság és a modem költői szemlélet, a sajátos és az egyetemes kapcsolata tehát már nem a szervesülés irányában fejlődik ebben az időszakban Horváth Istvánnál, hanem éppenséggel végzetesen szétválik. Ami ugyancsak lényeges: már a sematizmus eluralkodásának korszaka előtt.

b) írói működésében a cezúrát tehát nem az általa is képviselt nép hatalmáért folytatott küzdelem újabb színtereit megnyitó 1944-es korforduló jelentette, hanem a népi írói küldetéstudatot kényszerű szerepekké, „szolgálatvállalásokká” változtató dogmatikus irodalompolitika életidegen korszaka. Akkor állítja a történelmi voluntarizmus, az eszmei türelmetlenség alkatától idegen feladatok elé - hangsúlyozni kívánjuk: a költő jóhiszeműen vállalja ezeket! -, amikor világképének kiteljesedése, eszköztárának felfrissülése kellett volna hogy bekövetkezzék. Ha azt a tudatállapotot, világszemléletet, amelynek égisze alatt költészete a negyvenes évek elején a felszínre tört, primitív totalitásnak is neveztük, attól az még a maga nemében teljes értékű lehetett; minden darabossága ellenére - korántsem kezdetleges; a költészetét tápláló erek évszázados mélységek tanulságait tarajlották fel. Épp ezek a mélységek és a fentebb említett esztétikai minőségnek tűntek el az ötvenes években Horváth István lírájából. Akkori verseinek immár semmi közük nem volt a népi irányzat mitologizmusához, tárgyiasságához, expresszionizmu- sához, szürrealizmusához; nem népi primitivizmus volt már ez a költészet - hanem magának a költészetnek az elsekélyesedése. A hetvenes évek elején a költő nem kis öniróniával írta arról a korszakról: „kínlódva igyekeztem el- sekélyesedni, az akkori követelményekhez igazodni”. Ekkor már ismét tisztán látja azt is - amit 1947 után nem lett volna szabad szem elől tévesztenie -, hogy ,Az igazi művészi alkotásnak nem a labilis felszín a tere: a tudati mélységekben fejti ki bonyolult tevékenységét.”4

2. Irodalompolitikái elvárások rabságában

a) Deák Tamás 1972-ben épp csak jelzi azt a tragikus fordulatot, amely 1948- ra már a korábbi pluralista értékszemlélet teljes felszámolásához, a tudati beszűkülés és a szektaszellem eluralkodásához vezetett - nemcsak nálunk, hanem az ún. szocialista tábor országainak mindenikében. Mivel Horváth István szépen induló írói pályájának derékba töréséhez az említett „művelt irodalmi vezéregyéniségek” jócskán hozzájárultak, a továbbiakban nem tekinthetünk el a minden átmenet nélkül beállt tragikus fordulat utáni helyzet irodalomirányítási mechanizmusának érzékeltetésétől.

Tordai Zádor Egy év Gaál Gábor i Utunk című tanulmányából5 tudjuk: az 1946 júniusában indult, kéthetenként megjelenő kolozsvári irodalmi lap kez1125