Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Cseke Péter: Amikor "minden Egész eltörött" - Jegyzetek Horváth István második pályaszakaszáról
CSEKE PÉTER Amikor „minden Egész eltörött” JEGYZETEK HORVÁTH ISTVÁN MÁSODIK PÁLYASZAKASZÁRÓL (1948-1964) 1. „Fölfelé mentemben lefelé haladtam” a) Horváth István pályájának első szakasza voltaképpen jóval jelentősebb annál, mint amit a kötetekbe foglalt s maradandónak bizonyuló értékek jeleznek. A Termés körében kialakult irodalomszemlélet jegyében írói kiforrása ugyanis 1944 után is tovább tart - párosulva a sorstársaiért való cselekvés felszabadító élményével. De mert már nem egy tarthatatlannak ítélt helyzetet akar megváltoztatni költészetének, egész írói munkásságának szellemi erőtere, hanem a megváltozott helyzetet igyekszik minél „valóságosabbra” alakítani, a .hatalmon belüli” helyzetben költészete egyre inkább szem elől téveszti, majd teljesen elveszíti korábbi perspektíváját. 1947-ben, amikor a Falvak Népe szerkesztőjeként a népi írók jelentőségéről tart előadást Bihardiószegen, még úgy érzékeli azt a korszakot, mint amelyik a népi írók eszményeit hivatott kiteljesíteni. Abból a tételből indul ki, hogy Móricz Zsigmond szólaltatta meg előbb a népet, hogy aztán szót kérjen maga a nép is az irodalomban a világ igazságosabbá tételéért. Miután leszögezte, hogy nemcsak a népből jött írók küzdöttek ezért, s nem mindenik népből jött tollforgató vált jelentős írásművésszé is, az Illyés Gyulával és Veres Péter nevével fémjelzett vonulatra utalva ekképp fejezte be előadását: „Ők világítottak le a falu és a társadalom legsötétebb mélységéig. Megmutatták a hibák avatag fekélyeit és a százados sebeket. De ugyanakkor vádoltak és követeltek. Ingereltek, megbotránkoztattak. Neveltek és gyönyörködtettek. S mindezt azért, hogy boldogabb világ teremtődjék minden ember számára ezen a földön. Erre az irodalomra ma is szükség van, s minél nagyobb a nyomorúság, annál inkább szükség van reá, éppen azért, hogy [...] megszűnjön a világ háborgása.”1 (Kiemelés tőlem - Cs. P.) Az előadás címe: A valóság irodalma. Ezt azért tartjuk szükségesnek kiemelni, mivel egy esztendő múlva egészen más értékszempontok alapján kérik számon tőle „a valóságot”, mint amilyen irodalomszemléletet 1947-ben a magáénak vallott. Amikor százezrek küszködnek az éhséggel, a leküzdhetetlen betegségekkel, amikor ezer meg ezer gond sajogtatja az emberi lelkeket - teszi fel hallgatóinak s egyszersmind saját magának is a kérdést -: illik-e egyáltalán irodalomról beszélni? „Az anyagi hiányok nehéz kényszerítő gondja, a békétlen háborgások kínzó hullmáverése, a lelki bizonytalanság foj- togatása közepette van-e egyáltalán szüksége az embernek az irodalomra? [...] 1123
