Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)

Vagyis a név megvan valahol, mindössze rá kell lelni. Nem egyértelmű azonban, hogy a név pontosan hol található meg. A név helye nem adható meg szabályokkal, nem rögzíthető'. (Hely és név kapcsolatát érdekesen világítja meg a másik Hamvas-mondat: Jiely, aminek neve van.”47 Vagyis nem a névnek van rögzített, elérhető helye, hely csak ott van, ahol név van. A név megelőzi a helyet.) Egy másik helyen - a név megtalálása után - pedig így ír: [A magamról való beszéd mámorának] köszönhetem, hogy megtaláltam életemben a primordiális logost. Első és örök nevemet, talán azt, amelyen a küszöb átlépésekor szólítani fognak (...) Az elemi őstapasztalat, amiből az ember él, saját neve. A karakterexisztencia és az időtlen esszencia gyújtópontja. Az ember ebben a pontban konkrét és igaz. A többi csak inkarnáció. Ez volt a módszer ahhoz, hogy létezési helyemet ki tudjam számítani,48 Az út - eddig a pontig - a Hamvas-íráson át vezet. Az írás az a tér, ahol a név megteremti helyét: felismerhetővé válik a név a szavak között.

A létezés helyeinek feltérképezésére csak egyetlen mód van és ez a szó.49

8.

Hierarchia: név és szó

A név a szavak között - itt és most a -fordulat- szó fordulata - megbontja az írás jeleinek homogenitását. A szó, amely névvé válik, nem áll többé ’zavartalanul’ a többi szó között, nem csak szó a szavak között, melyek az írás értelmét hordozzák. Az írást nem értelmezhetem többé olyan sík felületként, amelyik az írásban kifejezni kívánt tartalmakat tükrözi, de nem is „torz tükör”, amely azokat meghamisítja. Az írás ugyanis nem csak rögzíti a ’benne foglaltakat’, hanem teret nyit egy magából az írásból fakadó mozgásnak, ami az írásképben válik láthatóvá. (Az írás-kép létrejötte azonban nem jelenti az írás értelmezhetőségének megszüntetését. Az írás - képe mellett - továbbra is leolvasható, megfejthető. Az írás azonban mindig átcsap értelmezésein, azok egyike sem tekinthető végleges, mindent kimerítő és ezzel az írást mintegy beteljesítő értelmezésnek. Ha így lenne, az értelmezés az írás helyébe állhatna, sőt kellene állnia: hiszen az értelmezést ’értem’, az írást pedig nem. Azonban írás és értelmezése éppen abban különbözik, hogy míg utóbbi az előbbi nélkül mindig hiányos marad - folytonosan idézni, hivatkozni kell -, addig az írás értelmezése által nem válik teljessé, az éppen annak teljességlátszatát, lezártságát érti és kérdőjelezi meg.)

A név megjelenése a szavak között hierarchiát teremt. A szó mint eszköz, mint a jelentést hordozó jelentő, a feladatát betöltve többé már nem fontos, érvényét veszíti. A név azonban nem oldódik fel a jelentés folyamatában, nem használható az előbbi ökonómiával.

Szókratész és Kung-ce dolga könnyű volt. Hittek abban, hogy a szavaknak végső értelme és egyszer és mindenkor helyes használata van. Mi ebben nem hiszünk, s ennek ma és reánk nézve már érvénye nincs.

Ezt megelőzően pedig ez áll:

Terminológia nélkül élni annyi, mint meghatározások nélkül, azonos értelemben vett szavak nélkül, tételek, világnézetek nélkül élni. (...) Termi1118