Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)
7. A név A szóban - jelentó' és jelentett distanciája - a név - jelentó' és jelentett egysége - az a törvényesített hely, ahol a kommunikatív nyelvszemlélet szerint hiba, zavar menedéket lel. A név másképp szól a nyelvről, s olyan tudásról ad számot, mely szerint a nyelv nem „absztrakt... kommunikatív kódrendszer”, hanem a „teremtó' és a teremtményt eredetéhez visszavezető' realitás”.36 A név nem csak kód, vagy utalás, ami valami más helyett áll. A név az, ami a lét esszenciájával összeköt (...) A régiségben nemcsak az istenek útját, az ősök útját járó népréteg is tudott a név (a személy) szakrális voltáról, amikor egy kiválasztott ős, vagy védőszellem nevét adta a gyermeknek, s halvány emléke még ma is megvan például a bérmanévben, ami egyfajta közösségbe való beavatás, s következésképpen más életfokozatnak, más névnek a betöltési feladatát hozza magával. (...) Az archaikus világban a név az identitás pecsétje.31 A név - itt szorosabban a tulajdonnév - nem egyszerűen szó. A modem, nyelvészeti álláspont szerint a tulajdonnév a köznévből alakult ki, annak sajátos használata nyomán.38 Ezzel szemben az archaikus felfogás úgy tartja, hogy a nyelv eredeti megjelenési formája nem a szó, hanem a név. A nyelv eszerint nem a dolgok szavakkal történő' leírására szolgál, hanem a névben a dolgokat megteremteni. A szó ugyanis jelent, jelenlévó'nek tűntet fel, a név ezzel szemben idéz: Az archaikus közösségek úgy tekintik a nevet, mint viselőjének belső lényegét, lelkét, erejének és boldogságának forrását. (...) az indoeurópai jiév” jelentésű *n-men-” úgyis érthető, mint ahol az első n-tag jelentése „bele, belülre” (...) ez az archaikus ’realizmus’ azt impikálja, hogy azonos a név és (...) az adott név hordozójának természete,39 A tulajdonnévben ó'rzó'dött tehát meg egészen a legutóbbi időkig a nyelv „teremtő realitásként” való megtapasztalásának lehetősége. Ez azonban mára az archaikus gondolkodás megközelíthetetlensége, elveszítettsége miatt az eredeti értelmében lehetetlenné vált. A név a kommunikáció felől nézve csak szó, ezért a tulajdonnév egykori szerepe nem, vagy csak nagyon nehezen érthető.40 E folyamatok határán állnak a mitológia szövegei, amelyekben a név még őrzi központi funkcióját: Az archaikus mitológiai hagyományban a megfelelő személy neve (...) elemeire, részeire tagolódik, ezek szerteszóródnak a szövegben, megbújnak más szavakban, s csak maga a költő s vájt fülű hallgatói képesek a különválasztott részekből, anagrammákból újra összehozni az istenség nevét, amely éppen ezáltal a művelet által nyer fokozott belső energiákat. F. de Saussure elmélete az anagrammákról - (...) és nagyszámú példája számos hagyományokból az istennevek ún. télescopage-dra (’egymásba szaladás, egymásba gördülés’), anatomizálására, elrejtőzésére - igazolja, hogy a név valóban azonos a viselőjével. (...) A név (...) gyakran feltöredezik, majd szétszóródik a szövegben. E szövegek éppen ezért gazdagok anagrammákban, nyelvi névjátékokban.41 Ami még nyomokban megmaradt, az részben az irodalom (ahol a szó ’fiktív 1116
