Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Bódis Zoltán: Elliptikus írás (-próba) (tanulmány)

világot’ teremtve nem veszélyezteti az ’objektív világot’), részben a filozófiai gondolkodás ma már periférikusnak, meghaladottnak tartott területeire húzódott vissza. Ezt a szemléletet képviseli a kabbala írás- és olvasásmódja. Gershom Scholem így ír erről:

Minden misztikus nyelvelmélet - hiszen a kabhalisták elmélete is ezek közé tartozik - kiindulópontja az a meggyőződés, hogy a nyelvnek, annak a közegnek, melyben az ember szellemi élete zajlik, van egy belső oldala, egy olyan aspektusa, amely a lények közötti kommunikációs kapcsolatban nem oldódik fel maradéktalanul. Az ember közöl valamit, igyekszik megértetni magát másokkal, ám mindezekben a próbálkozásokban ott lebeg valami, ami nem csupán jel, kommunikáció, jelentés és kifejezés. A hangzás, amelyre minden nyelv épül, a hang, amely ezt megformálja, a hangzás anyagából megalkotja, e szemlélet szempontjából már prima facie több annál, mint ami egymás megértésébe valaha is bekerülj2 A görög hagyományban Platón Kratülosza veti fel a kérdést, hogy a „nevek” (az ógörög nyelvben a név és a szó megkülönböztetése nem tekinthető hangsúlyosnak) igazak-e, azaz jel és jelentett azonos-e egymással, vagy pusztán az emberi közösségek megegyezésén alapul kapcsolatuk. A középkor egyik döntő jellegzetessége a Curtis által „etimológiai gondolkodásformának”43 nevezett szemléletmód, amely a létezők lényegét, eredetét az elnevezésük révén vélte megismerhetőnek. Eckhart mester Genezis-kommentárjában például a Nap (Sol) szót és az égitest lényegének tekintett „önmagától való fénylést” kapcsolja össze:

... a Nap esetében nyilvánvaló, hogy világító test. A Nap [Sol] mintegy egyedül világítót jelent [,pólus lucens”] vagy még inkább egy figura ety- mologicával mindenek fölött világítót [„super omnia lucens”/4 A nyelv név-nyelvként való értelmezésének hagyományos útjai azonban nem járhatók, vagy legalábbis, csak más előfeltételekkel. Hamvas így ír erről 1948- as naplójában:

Maszk és nem Név / a név pszeudonim -4S Azaz a név nem név többé, csak álnév, ezért emeli ki Hamvas e mondatban a Név és a név közötti különbséget. Azonban mégis az archaikus gondolkodás az, ami látni engedi: Név és név nem egymást kizáró ellentétek. Arkhe ugyanis nem csak ’kezdetet’, ’időbeli eredetet’ jelent - hanem ’uralmat, hatalmat’ is. A gondolkodás akkor áll az arkhe jegyében, ha nem pusztán kezdetnek tekintem, tehát valami olyannak, ami volt, de már közvetlenül nincs jelen, hanem ha úgy veszem, mint ami potenciálisan van - épp ezért lehetséges annak aktualizálása, uralása, hatalmam alá hajtása. Vagyis lehetséges olyan tapasztalat, amely a korábban a kommunikáció eszközeként értett nyelv he- lyett/mellett egy másképpen felfogott nyelvre utal. Nincs azonban e másképpen értésnek (ami valójában nem jelent mást, mert a szokásos értés is ebből táplálkozik) kitüntetett helye, megjelenési formája. Minden lehet Név: minden szó, minden szóként értett név. Ji tér minden pontjának van neve” - írja Hamvas. Minden ponton, mindig esedékes a Név megjelenése, felismerése. A szó-nyelv ’bármikor’ átfordulhat a név-nyelvbe, a szó ’bármikor’ olvasható névként. Szó és név nem a nyelv objektív megvalósításai, hanem jóval inkább a nyelv lehetőségei, állapotai. A már idézett naplórészletben ez áll:

A kész mű nevem megtalálása,46

1117