Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - Gömöri György: Személyes emlékek Vaspistáról
hogy jelentkezzen a lengyel ösztöndíjra és - szerencsém volt. 1953 szeptemberében már repülőgépen ültem, hogy három hónapra Varsóba utazzam a Magyar írószövetség ösztöndíjasaként. A budapesti bölcsészkarról, ahová ugyanezen a nyáron fölvettek magyarszakos hallgatónak, engedélyt kaptam, hogy később különvizsgát tegyek az első szemeszter anyagából. Ez a lengyel ösztöndíj indított el pályámon, emiatt váltottam 54-ben, a kétszakosításkor, lengyel-magyar szakra és végső fokon ennek köszönhetem szerepemet az 1956. október 23-i tüntetés előkészítésében, szervezésében. Sokkal tartoztam tehát Vas Pistának, de akkor még jótanácsát semmivel sem tudtam viszonozni. A forradalom bukása után elhagytam az országot, jöttek az angliai egyetemi évek. Még Oxfordban voltam, amikor Vast meghívták Angliába, mint az angol irodalom neves magyar fordítóját. Ki is engedték 1959 májusában, jártak Oxfordban és Cambridgeben is, de valahogy elkerültük a találkozást. Egy évre rá viszont megjelent Pista első 56 utáni versgyűjteménye, a Rapszódia egy őszi kertben, írtam is róla az emigráns „Irodalmi Újság”- ban.* Főleg jót; ami kritikai mejegyzésem volt, az arra vonatkozott, mintha a versek egyikében-másikában a költő azt igyekezett volna bizonygatni, őt nem az angol kapitalizmus, hanem a kultúra vonzotta a Szigetre. Ezt én fölöslegesnek véltem, pedig hát visszanézve Pistának biztosan volt oka rá, hogy ezeket a kevésbé sikerült verseket is közölje - azt akarta, máskor is adjanak neki nyugati országba útlevelet. (Meg hát a szíve inkább a szocializmushoz húzta, mint a szabad verseny társadalmához, csak nem a szovjet típusú, bizánci „szocializmushoz”). 1967-ben még az angliai Birminghamben voltam tudományos kutató és könyvtáros az egyetem egyik intézetében, onnan vettem föl a a levél-kapcsolatot Vassal. Akkor már dolgoztam az amerikai „Books Abroad” (később „World Literature Today”) c. világirodalmi folyóiratnak, nekik akartam írni egy cikket Vas költészetéről, ami aztán csak évekkel később született meg és látott napvilágot a BA Szolzsenyicinnek (!) szentelt tematikus számában („István Vas at Sixty”, BA 45:1, Winter 1971, 46-49). Pista első hozzám írott levele mindenesetre 1967 július 17-ről van keltezve. Úgy emlékszem már első angol útleveles pesti látogatásomra, 1968-ban fölkerestem őket a Groza Péter rakparti lakásában, majd 69-ben megint találkoztunk. Ekkorra már kész volt az a nemzedéki versantológia, amit az időközben hirtelen elhunyt Juhász Vilmossal együtt szerkesztettünk, az Új égtájak. Az Occidental Press kiadásában megjelent antológiából egyetlen példányt vittem magammal Magyarországra, s azt rögtön átadtam Pistának. Aki először érdeklődve belelapozott, majd felnézett és így szólt: „Kérlek, én erről írni fogok valahová”.,Mégis hová” „Alighanem a Népszabadságba” majd látva hitetlenkedő fejcsóválásomat még hozzátette „Igen, van ott kapcsolatom... majd meglátod”. Ha mindenki olyan gyorsan váltotta volna be a szavát, mint Pista, ma máshol tartanánk a nyugati magyar irodalom hazai ismeretében. A ,Népszabadság” 1969. szeptember 14. számában közölt egész kolumnás méltatása olyan tárgyszerűen, s ugyanakkor olyan elismeréssel szólt az 1956 óta külföldön felnőtt és költővé vált fiatalokról, amire sem előtte, sem még sokáig * „Vas István, versben és prózában”, Irodalmi Újság, 1961/22. 1104
