Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11-12. szám - László Gyula: Találkozásaim Weöres Sándorral
és őszinte részvéttel azt mondtad volna neki: Te Jóska nagyon szeretlenk, de nem is tudod, milyen rossz költő vagy! Nem, ez nem igaz, nem mondtam, nem is tartom rossz költőnek”. (Lám, így indult útjára szóbeszéd). Erről jut eszembe, hogy megkérdeztem Tompa Kálmánt, akivel 14-én Kecskeméten voltunk, hogyan történt 1957 legelején a sokat emlegetett eset Sanyi és Fodor József között. Elmondom, hogy hallottam, s aztán, hogy miként emlékszik rá Tompa dr. Tehát a fáma így meséli: Tompa Kálmánéknál voltak többen írók, költők s Weöres Sanyi Veres Péter és Jankovich Feri közt ült, eléggé elázot- tan. Bejön Fodor József, aki javában írt már és ünnepelte az új helyzetet, s ő számított - éppen ezért - diktátornak a költészet területén. „Te Jóska - szólalt volna meg WS -, hogy van pofád elárulni ezt a szegény nemzetet? Kínos csend, botrány feszül a levegőben, Jankovich kituszkolja Sanyit, taxiba ülteti és hazaviszi. Elkezdődtek a tárgyalások, hogy Sanyinak bocsánatot kellene kérnie, hiszen Fodor ítél a tekintetben, hogy kinek jelenhetik meg kötete és Sanyinak éppen szedés alatt volt egy válogatása. No jó, - mondta tovább ugyanez a fáma - másnap találkozót hoztak össze a Rózsadomb espressóban. Fodor ült volna kisebb társasággal az egyik asztalnál, Sanyiék a másiknál. Nagy biztatásra Sanyi felállt volna s tétován odamegy Fodorhoz: „Te Jóska, ne haragudj azért amit tegnap mondtam, be voltam állítva, tudod, de hát - ami igaz, az iga£.” Ha így lett volna: feledhetetlen történet lett volna, csakhogy nem így volt. Az indulás - amint elmondja Tompa - korrekt, csakhogy Sanyi azt mondta Fodornak: Te hazaáruló!. Fodor bámulatos önfegyelemmel kezdte csitítani Sanyit, igyekezett bagatellizálni a dolgot, igyekezett súlyát csökkenteni. Aztán - meséli Tompa - másnap megtörtént a bocsánatkérés. Dürrenmattról Ebben a műfajban Beckett-et olvasd, sokkal nívósabb. Mondta, hogy volt, Neuchatelben Dürremattnál. Fuchss úr (a svájci követ) is kérdezte erről, mire Sanyi elmondta, milyen nagy hatással volt rá a neucheteli magyar középkori kiállítás. Mondtam neki (ez itt értelmetlen a jegyzeteimben), jól megadtak D.-nak. Önkénytelen volt, nem gondoltam rá, mondta Sanyi. Volt D-atom- mentes pincéjében, s látta 60-70 cm-es papagályát, húsevő, D. pedig az ujját dugja a szájába. Látogatás nála. Sanyiék asztalán pasziánsz kártya. Amy mondta, hogy Sanyi szokott játszani 8-10 játékot, olyant is, amelyik csak minden századikra jön ki. Amíg mi Sanyival beszélgettünk, Amy drótot fűzött kerámiába és próbálgatta, hogy hová akaszthatja. Ezt nem kérdeztem meg Sanyitól, sem a nagykövetnél, sem pedig tagnap otthon nála. Mi van a tüzelőpapírjaiddal - kérdtem Sanyit, - tudván, hogy kéziratait befűtésre használja (persze végleges legépelés után). Baj van, mondja ő, egyre gyarapodnak, mert központi fűtéssé alakítottuk a lakást és most nem kell begyújtani. Ide velük - mondom. Nagyon szívesen, csak gyere. De mikor? A legegyszerűbb, ha holnap feljössz. Amy is helyeselt, van szabad idejük. No, tegnap indulásom előtt (6-ra voltam menendő), szólt a telefon: Pozsonyból megérkezett Csemiczky Laci, akivel együtt jártam a Főiskolára s magával hozta az ottani képzőművészeti főiskola rektorát s feljönnének 15 percre. Szeretettel várlak! Telefonoztam Sanyiéknak, hogy csak 1/2 7-7 tájban tudok menni. Az eső ömlött, amikor elindultam a 91-essel a Vígszínháztól. Am ezzel a járattal még nem mentem hozzájuk, úgy hogy a Vérhalom térnél rossz 1098
