Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - László Gyula: Találkozásaim Weöres Sándorral

útra tértem s jó 20 percig bolyongtam s áztam, áztam szünet nélkül. No, végre egy fiatal pár útbaigazított.

Nagyon kedvesen fogadtak, vittem nekik egy csempét, amit Vásárhelyen csináltam. Picassós ízű látomás egy tükröt néző nó'ről: láttam, hogy ó'szintén örvendenek neki, tetszik nekik. Nyilván rám való tekinttettel kitették azt a „Kentaur hegedül” című képemet is, amit tavalyelőtt adtam neki.

Elkezdődött izgalmas beszélgetésünk, amit ha nem is szószerint de velejében - s néhol szavaiban - megkísérlek felidézni. Amy ritkán szólt közbe. Én már útközben elhatároztam, hogy kérdek egyet s más Sanyitól a „vers születése” témájáról. Váratlanul maga kezdett el beszélni erről, de nem mindjárt az elején. Mondta: csináljak százával ilyen kerámiát, van egy angiliai barátja, aki kemény fontokat ad érte s bármilyen mennyiségben hajlandó megvásárolni, mondtam: bizony én nem csinálok, mert más dolgom van. Kár pedig, mert nyilván szűkiben vagytok a pénznek. - No, ez abbamaradt. Mire is került sor? Igen mondta, hogy Szász Bandi illusztrálja az új kötetét, a Szent György drámát s ajánlottam nekik, kérjenek Banditól „makett-könyvet”, azaz üres, de a készülő könyv terjedelmének megfelelő lapszámú, bekötött kötetet, kitűnően lehet bele írni. Szó került egykori közös barátunkra, Illés Árpádra, akinek neuraszténiás kitörései onnan vannak, hogy elpazarolta az életét, évtizedeken keresztül semmit sem festett, csak feküdt a diványon és beszélt, beszélt szakadatlanul, közben-közben mint grafikus egy-egy nagyobb összegű pénzt kereesett s aztán megint a henyélés. Mondom Sanyinak, miért nem adod kezébe a „Teljesség felé” című könyvedet, hogy kétségbeesése elmúljon, nagy nyugalom szállja meg. Sanyi valami olyant mondott, hogy ismeri az Árpi, csak nem tud vele élni, más a temperamentuma. Egyébként - mondta Sanyi - az nem önálló mű, voltaképpen a buddhista, a taoista szemléletet közvetítettem általa, amely néha még ellentmondásokkal sem törődik. Egyszer - mondta Sanyi -, mesélik ezt ugyan Konfuce-ról s Laoce-ről egyaránt, hogy ember ment el hozzá tanácsért, mire azt mondta neki Konfuce: ne törd magad fiam, henyélj, ne dolgozz: nemsokára egy másik ember ment hozzá kéréssel: fiam szüntelenül dolgozzál, ne henyélj, minden napodnak legyen meg a maga feladata és eredménye. Miután elment az ember, Kung tanítványa - aki hallotta mesterének homlokegyenest ellenkező tanácsait - megkérdezte, hogy mi az oka, hogy az egyiknek ezt, a másiknak amazt mondta. Mindegyiknek a természete szerint feleltem, adta meg a választ a bölcs, a lustának lustaságot, a serénynek serénységet ajánlottam. Még volt valami, amiről hosszan beszélgettünk, mielőtt a Szent György drámára került a sor, majd ha eszembejut elmondom pótlólag.

Kérdezte véleményemet „az Octopusról” vagy csak a kéziratot vitted el, s nem olvastad: Kérdése zavarba hozott, mert eléggé feledtem a részeket. Különösen azért érdekelne a véleményed - mondta - mert én úgy érzem, hogy naturalista, természethű dráma (közben eszembe jutott, hogy Barcsayról is beszélgettünk). Felvillanás: nehéz lehet nektek a munka, költőknek, nem olyan mint a szobrászé, vagy a festőé, aki egyzerre látja az egészet s hol itt, hol ott nyúlhat bele, fejlesztheti... Mire Sanyi azt mondta, hogy az nála is megesik például hosszabb versein, drámáinál, aminek megvan a pontos vázlata, hogy mondjuk a II. részen dolgozik, majd belefárad, vagy valami

1099