Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Karay Lajos: Kiadatlan versek (1955-1959): Vagonrakás után; Április; Futamok; Osztályidegen ballada; November, 1956; Kagyló; Ars poetica; Vers, semmiből; Özönvíz

szikláját és a törmelékre nézz: csillog. Fogd kézen, aki arra jár, s csak ennyit mondj: a Föld szemedre vár, látni öröm, nem látni szenvedés.

S ha minden aprót szépként megszeretsz, telkednél ők majd közbenjárnak érted s az Egésztől is boldogabb lehetsz.

Mosollyá halkul panaszos miérted,

csak fölfedezni szemed sose únja,

hogy szép a szép, még akkor is, ha csúnya.

(1958)

Vers, semmiből

Jött egy gépkocsi. Még a domb mögött rémlett csak távol zümmögése, de már a rőt rongyokba öltözött táj megneszelte, mint az üldözött, s megállt egy percre szívverése.

A dübörgés nőtt és az út hideg testét ősz ülte, ködbefúlt, vak, a nyárfasort borzongás lepte meg s az aszfalton a vizes levelek félénk kezekkel összebújtak.

Egy mozdulatlan, dermedt félelem lett minden. Hullott sárga lombon döglött méhecske tárta védtelen testét a rém elé, mely hirtelen kibújt a ködből fönn a dombon.

S volt, nincs: a szürke villanó robaj már elsuhant, - de huss! boszorkánytánccá perdült a nyargaló, szilaj légáramtól az út, száraz zsivaj zúdult s kavargóit, mint az orkán,