Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Karay Lajos: Kiadatlan versek (1955-1959): Vagonrakás után; Április; Futamok; Osztályidegen ballada; November, 1956; Kagyló; Ars poetica; Vers, semmiből; Özönvíz

Ő megy. Csizmájában a kapcán feketévé izzad a por, közben gondolni se mer rá, csak sejti, hogy ott, valahol

üde kertet ringat a nyáréj, hívogatva nevetnek a fák, s 6 fáradt, hogy leszakítsa a cseresznye hideg pirosát.

(1955)

Április

Zsong a patak hideg árja, csobog, muzsikál: a bolondos meztelen Április iíjúi teste lihegve futástól megloccsan fodrában, a víz megfürdeti, kócos szép haja meglibben, ha a szél lesimítja, szivárvány csillan a fürtök közt, puha cseppek ezerszínű tánca fut le peregve nyakán, vállán, karján, de kiugrik, fürge szökéssel bukfencet vet, a szélbe kitártan fölnevet és vágtat szabadon, villogva a fényben, nedves lábanyomát csókolva a sárga mezőkre.

Hát én hogyne örülnék? Jó pajtásom a huncut: ballagtam s utolért, füttyentve lekapta a sapkám s mint gyerek új futballt, gurigázta nevetve az utcán.

És a vasárnapi szél, finoman, mint lányon a szoknya, perdül, - táncol a táj, csupaszon villan ki bokája halványzöld viganója alól. Furulyáznak az esték, hallja a tó, sokezer csillagszeme lopva kacsingat.

Ó lányok! Mint mozlim a mekkai vándor elé, úgy fekszik elétek a táj, leteríti a köntöse selymét, hogy rálépjetek és puha léptetek árama boldog testén gyors melegével forrón átbizseregjen.

Szikkad a föld, a szelíd tócsák sima sárba feküsznek, kis szemük úgy hunyorog, kéken feleselget az éggel, vagy dehogy is: szemek ok, s a világ vall vélük a lányszép égnek tiszta szerelmet, amint látom, s csak a percet várja, a boldog igent, hogy örömmel eléjeboruljon s tarka virágcsokrát neki hódolattal fölajánlja.

(1956)

1041