Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11-12. szám - Karay Lajos: Kiadatlan versek (1955-1959): Vagonrakás után; Április; Futamok; Osztályidegen ballada; November, 1956; Kagyló; Ars poetica; Vers, semmiből; Özönvíz

Futamok

Fakó tehén bőg, lépte, tőgye ring, a csordás hátán vízzé vált az ing, az este ásít, gondja ördögé, kiszítt csikket dob égő hegy mögé, hát én is elhajítom gondomat: únottan füttyent egy öreg vonat, jön már a szél, a horgonyt fölszedem, s kikötök mindjárt ott, a szigeten.

A szigeten már minden szép lehet. Imádod azt a furcsakék eget, a múlttá békült nappali csatát, sosemírt versek sejtett zamatát,

satöbbi. Jól van: most nem látnak, élj! Ne tudd, hol érik holnappá az éj, a vekker majd belédszúr, mint a kés, rántsd föl cipőd, rohanj, hogy el ne késs.

Mint petyhüdt ing, ha székre dobják, lógó ujjakkal, álmatag búval pihen, míg a hasadt szék karfái ölükbe fogják,

pihen az ember is robotját lehányva, kint eső szakad, s a zajtalan mély árnyakat hallgatja s érverése dobját,

s már nem pöröl kenyéren, jusson, csak arra vár, hogy végre jusson a Nagy Fehér Felhőkhöz el,

s hol fényük álomrétek isszák, ott sejti már a lányt, a tisztát, akit ma éjjel megölel.