Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - P. Szabó Ernő: A természet barátai

Ausztriában őrzött nagyértékű, Monet givemy-i kertjét ábrázoló képpel együtt. \

Ha a kiállítás véget ér, ezek a művek visszakerülnek az Osztrák Galéria Belvedere gyűjteményébe, olyan kollekció részeként, amely a folyamatos gyarapítás következtében önmaga is képes arra, hogy a tizenkilenc-huszadik századi egyetemes festészet legfontosabb csoportjait, mozgalmait, összefüggéseit, a barbizoniaktól, az impresszionistákon keresztül a második világháborút megelőző évtizedekig bemutassa. A Modem Művészeti Múzeum 1962- es megalapítása után az Osztrák Galéria gyűjteménye a korábbinál is karakteresebb lett, szellemi és materiális értelemben is egyre inkább mód kínálkozott rá, hogy az osztrák művészet értékeit és az egyetemes törekvéseket szerves összefüggésben mutassák be. Ezt célozza egyébként az a monografikus kiállítássorozat is, amelynek részeként a Monet-bemutatót - Egon Schiele, Ferdinand Hodler, Giovanni Segantini kiállítása után - megrendezték.

Corot, Millet, Daubigny és a többi barbizoni művész természetfelfogása kevés országban talált olyan gyorsan követőkre, mint Hollandiába, a csatornák és a tengerszintnél mélyebben fekvő termékeny földek országában, ahol az ember és a természet közötti kapcsolat alig változott az idők folyamán. Amszterdamban persze az évszázadok alatt az ember minden négyzetméternyi területet domesztifikált, de Hágát például még a múlt század második felében is a szinte megbontatlan a természet vette körül: délen, keleten végtelen mezők, legelők, északon és nyugaton a dűnék, mögöttük pedig - írta Gerharda Hermina Marius 1903-ban, a holland festészetről szóló könyvében - „a hatalmas tenger, melynek finomszürke atmoszférája szinte maradéktalanul érvényesül Hágában is, végül a halászbárkáktól élénk scheveningeni part - ez is, mint minden, a légkör ezüstjébe mártva - igen, annak a színes szürkének, melyről Gerard Bilders álmodott egykor, itt valósággá kellett válnia.”

Mintha megelevenedne a leírás Jacob Maris festményén, amely a Hága melletti salátaültetvényeket ábrázolja a végtelen, a szürke árnyalataiból épülő ég alatt. A kép két alsó sarkából kiindulva csatorna illetve deszkapalánkkal szegélyezett út vezeti a szemet a horizont felé, amely mögött a város háztetői sejlenek, s amely fölé csak néhány szélmalom emelkedik. Ugyanez a sík, csatornákkal tagolt, szélmalmokkal teleszórt táj jelenik meg Paul Gabriel festményén, amelyen dereglyékre terhelve szállítják el a tőzeget a kampeni bányából. Itt vannak azután Anton Mauve festményei közöttük az, amely a nagy halászbárkát ábrázolja, amelyet a partra vontattak, s amely egyszerűen lenyűgözte a fiatal Van Gogh-ot. „Soha nem hallottam jó prédikációt a lemondásról - írta el sem tudom képzelni, milyen lehetne, kivéve Mauve-nek ezt a festményét meg Millet munkásságát. Ez, azt hiszem, a lemondást ábrázolja, mégpedig az igazit, nem a lelkipásztorokét. Csak állnak türelmesen, a párák, a szegény, elgyötört gebék, feketék, fehérek, barnák, állnak megadóan, fel- szerszámozva, zokszó nélkül, csendesen. Már csak az utolsó szakasz van hátra a hajóvontatásból, mindjárt kész a munka. Egy pillanat, amíg kifújják magukat. Lihegnek, csorog róluk a veríték, de nem zúgolódnak, nem tiltakoznak, nem panaszkodnak semmiről se. Túl vannak ők már azon évek óta. Beletörődtek sorsukba, hogy éljenek és robotoljanak még valamennyit, de ha hol973