Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: A test halála az okoskodás
hatalmas kínálatával jelentkezett. Ez durván két részre osztható: a nagy életműveket felvonultató emigráns irodalom három évtizedére illetve a hazai szamizdat-irodalom néhány éves történetére, s főként jelenére. Bár az emigráns irodalom korábban is hatott (lásd Gömöri György Gombrowicz-fordításait az Új Symposionban és a Hídban), a lengyel szamizdat-piac teremtett olyan körülményeket, melyek hozzáférhetővé tették ezeket a műveket a fordítók számára. Ami a lengyel szamizdat-irodalmat illeti, köztudott, hogy a tervezett alkotmánymódosítás ellen tiltakozó irodalmi elitet majdnem teljes egészében kizárták a hivatalos nyilvánosságból. Míg a magyar szamizdatban jószerivel csak Konrád György, Petri György és Eörsi István képviselte a kortárs magyar irodalmat, a lengyel második nyilvánosságban olyan, Magyarországon is jól ismert szerzők szerepeltek, mint Brandys, Konwicki, Bocheski, Woroszylski vagy Andrzejewski. A hazai és az emigráns irodalom ekkor még jól megkülönböztethető volt. A szamizdat-próza néhány év alatt kialakított egyfajta leleplező irodalmat, amely a poltikai realizmus eszközeivel ábrázolja a rendszer működését és megmarad a publicisztika közelében. Jó példa erre Marek Nowakowski, a Pillanatképek... sok nyelven megjelentek, de sikerüket inkább az informatív anyagnak, nem az irodalmi értéknek köszönhetik. Az emigráns írók értelemszerűen nem vállalkozhattak a hétköznapok realisztikus ábrázolására. Jobban kedvelték a fikción kívüli műfajokat - esszéket, naplókat, leveleket írtak. A nyolcvanas évek közepére megváltozott a helyzet: a szamizdatos múltú Szolidaritás-emigráció hamar kialakította a saját publikációs fórumait, amelyeknek sikerült túllépniük ezen a szereposztáson. A lengyel irodalom magyarországi szamizdat-fogadtatása az eredeti felállást tükrözi. A cenzurális tilalmak miatt a nyolcvanas évek közepére már akkora restancia halmozódott fel, hogy a szamizdat-kiadványok szerkesztői a legnagyob nevek közül válogathattak. Addigra már a magyar szamizdat lapok arculata is rég kialakult, működtek az irodalmi rovatok is, de egyre több olyan fordítás készült, ami terjedelmi okokból nem kaphatott helyet ezekben (valószínűleg ekkor már akkora fordítói kapacitás volt jelen a második nyilvánosságban, ami biztos alapja lehetett egy fordítás-folyóiratnak). Egy példa: Ami kimaradt a HÍRMONDÓ-ból, 1984-1985. A lapban nem közölt terjedelmesebb fordításokból kisebb antológia állt össze, benne Miibsz Lengyelek és oroszok című esszéje - franciából fordították, ezek az első, magyarul is megjelent szemelvények a Szülőhazám, Európa című kötetből, ami a JKözép-Európa paradigma” egyik legfontosabb, legtöbbet idézett forrásműve. Témánk szempontjából a legfontosabb a Máshonnan Beszélő című fordításfolyóirat. A lap profilját a teljes egészében lengyel témájú 2. szám példáján próbálom bemutatni. A szám egy Tájékoztató közlemény című dokumentummal indul, amely A lengyel cenzúra fekete könyvé ben jelent meg. Ez egyfajta belső, eligazító anyag, amely a cenzurális feladatokat ellátó személyeket készíti fel arra, hogy ha felmerül a katyni mészárlás témája és nem lehet hallgatni, akkor mire hivatkozva hazudjanak. Ez csak bevezető a Louis Fitz- Gibbon angol történész Kátyúról írt monográfiájából közölt részlethez. A közelmúlt politikai eseményeit Jadwiga Staniszkis tekinti át Az önkorlátozó forradalom című tanulmányában, ami a hasonló című könyv második fejezete. 963
