Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: A test halála az okoskodás
PÁLFALVI LAJOS A test halála az okoskodás LENGYEL IRODALOM A MAGYAR SZAMIZDATBAN Peter Sloterdijk a Tetovált élet című esszéjében kapcsolatba hozza az archaikus költészet halálát a tetovált jelekkel. Ezzel arra utal, hogy az írásbeliség kezdetben még őrizte a szakrális szó mágiáját. Az írás pecsét volt, szentsége az írásbeliség anyagára is kisugárzott. Ilyen értelemben a tetovált bőr a felelősségvállalás maximuma. Az ember bőre nem fényújság, hirdetőtábla, hanem az archaikus szimbólum emberöltőnyi hordozója. A tetoválható bőrfelület maximálja a közlés terjedelmét, így a leírható szavak összessége nem lehet kisebb értékű, mint egy ember élete. Mert a bőr a sérthetetlen test határa. Aki a kiszámíthatatlan fenyegetéssel őrzött cenzurális monopólium kijelölte határokat írásba foglalt gondolataival átlépi, számol azzal, hogy a test halála az okoskodás. Ennek távoli utánérzését tapasztalhattuk a nyolcvanas évek legvégén, amikor a megismételhetetlen forradalom eljövetelét hirdető, késői zendülők a kommunizmus örök dicsőségét szobrok testén helyeztek el indulatos feliratokat. A szitanyomattal sokszorosított, egyes sortávolsággal, margótól margóig gépelt oldalak a klausztrofóbia érzetét keltik az olvasóban. Mintha nem a verbalizálódni vágyó eszmékben, hanem a tetoválatlan bőrt helyettesítő papírban lenne hiány. Mintha az eszmék sűrítése valamiféle térbeli mini- malizálódással járna együtt - össze vagyunk zárva, a szerzőtől az olvasóig terjedő szereposztás potenciális megnevezettjei egyetlen konspirációs lánc szemei. Mint a legtávolabbi régmúltban, vásárra visszük a bőrünket. A test és az írás között nem a szocialista országokban kialakult szamizdat, hanem a nyugati posztstrukturalizmus teremtett (örömelvű) kapcsolatot. Igaz, ezt a kapcsolatot csak a legkifinomultabb elemzők tudták kimutatni. A szamizdat esetében az írás, a sokszorosítás és a terjesztés folyamatának minden résztvevőjében működésbe lép a megkínzott test metafizikája. Ezért nagyon erős motiváció kell ahhoz, hogy valaki bekapcsolódjék ebbe. A szamizdat a nyilvánosság határain túl próbált nyilvánosságot teremteni. Ezt ilyen időbeli távlatból nyugodtan nevezhetjük a nyilvánosság szimulációjának. Mert szitanyomattal csak szövegeket lehet sokszorosítani, olvasókat nem. A szamizdat mint jelenség gesztusnak tekinthető, amely az általa terjesztett politikai programokat és nyilatkozatokat támogató közvélemény létét próbálta szimulálni egy látens olvasótáborral. Szerkesztőik a békebeli lapokat próbálták utánozni, így a sajtóba előbb-utóbb bekerült az irodalom is. 961
