Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Horváth Tamás: Szuvenír
HORVÁTH TAMÁS Szuvenír (REGÉNYRÉSZLET) Hóhérok ligete. A Ludovika bozótlabirintusa. Nincs más kiút, csak a végzet provokálása. Eltűnt az ösvény. Annyi hely sincs a fal és a cserjés közt, hogy átpréselje magát. Megragad egy lecsüngő' ágat, felfelé nyomja, hanyatt fekve próbál átcsúszni alatta. Ä gally síkos, kezd ráfagyni az esővíz, kicsúszik a tenyeréből, arcul csapja. Feljajdul. Nem bírja ki; mintha döngölőgépek rontanának rá, és cölöperdőt vernének fejébe. De miért oda? Ott már nincs hová. O csak egy szétbarmolt kagyló. Kikam- pózva, egyetlen sikolyfoszlánnyal tapad a töredezett héjhoz. Alvadtvérfeketén nyílik, szortyog, zárul. Ahogy a kín hullámzik benne. Átcsuszatolja magát a dzsungel túloldalára. Zsebkendőnyi tér, de azután újabb bozót. Vár. Pihen. Hallgatózik. Meghallhatták... Most merre induljon? Mi legyen? Valahonnan a távolból géppisztolyropogás. Talán egy bujkáló csoport, vagy egy magára maradt harcos... Áruszkik alkonyat után mindig sunyítanak. Abbahagyják a tisztogatást, járőrözést, visszahúzódnak. Éjszakánként inkább a kisegér vadászik az elefántra. De mit ér el vele? Hogy hátulról beleszúr a radírjába egy tüskét? Az is valami... Négy napja még ő is hogy hitt benne! Jönnek az ENSZ-csapatok, bizonygatta a srácainak, nem késhetnek a válasszal. Ez oltáriszentség! Négy nap. Négyezer év. Most újra bekapcsolták a célreflektort. Vakít, pontról pontra tapogat, revolve- rez. Te szentséges Szűzmária, milyen szerencse, hogy belegabalyodott ebbe a &95
