Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Szentpéteri József: Őstörténet-kutatásunk sorszemközt

lyák, tegezek, lószerszámdíszek, tarsolylemezek és veretes tarsolyok meghatározott együttesei jelezték. A téli-nyári szállások közötti vándorlás szükségessége ellen többek között azzal érvel, hogy a Kárpát-medence dús füvű legelői mellett erre nem lehetett szükség. A 10. század közepén, feltételezhetően az Árpádok nemzetségén belül a fejedelmi székért vívott hatalmi harcokban szűnhetett meg e vidék központi szerepe, s került át a Székesfehérvár- Buda-Esztergom háromszögbe az ország irányítása. E kérdés eldöntése természetesen további kutatásokat kíván, s a társtudományok állásfoglalását igényli.

Ä régészet a maga eszközeivel elsősorban bizonyos részproblémák alapos feldolgozásával járulhat hozzá őstörténetünk minél hitelesebb ábrázolásához: így került sor a Hortobágy—Berettyó vidék (M. Nepper Ibolya), a Maros-torok környéki (Kürti Béla) és a Kárpát-medence északi térsége (Nevizánszky Gábor) honfoglalás kori emlékeink bemutatására. Kovács László a sírokban talált, időrendi fogódzókat nyújtó érmek és a hadtörténeti jelenségekre illetve társadalomtagozódásra utaló fegyverek szerepét elemezte, felidézve eleinknek az írott forrásokban is megörökített viseletét és felszerelését. Többgyökerű ősi vallásunk emlékeit Mesterházy Károly mutatja be mindenekelőtt egy Kijevtől 250 km-re délre, az Ingül folyó közelében talált szubboticai lelőhely öweretei alapján, amelyet a 9. századi magyar vallás legjelentősebb régészeti bizonyítékaként értékelt. Az öv csatján törökülésben ábrázolt, jobb kezével áldást osztó aggastyán (az Atyaisten), baljában T-alakú keresztet tart. A vereteken diadémot repítő szárnyas géniuszok és doboló alakok - az iráni világhoz kapcsolódó jelenetsor, amely a korai keresztény eszmék befogadására alkalmas eszmeiséget tükröz.

A korabeli hitvilág némelykor felfejthetetlen szálait bogozza Kovalovszki Júlia a kora Árpád-kori csónakos temetkezések példájával. Az Esztergom közelében lévő Helemba-szigeten és a visegrádi Sibrik dombon feltárt keresztény temetőkben talált, csónakba temetett személyek egykori halászok sírjai lehettek. Az ásató bár több hasonló ősi, ugor és viking kori pogány szokást, illetve 17—18. századi osztják és vogul csónakos temetkezést idézett szemléltető háttérként, közvetlen kapcsolatba nem hozza őket egymással.

A konferencia külön tematikus blokkját jelentették a természettudományok művelőinek előadásai. Éry Kinga a Kárpát-medence embertani képét jellemezte, főként europid típusú, s kisebbrészt mongolid avar őslakosság és honfoglaló magyarok fő csoportjainak összehasonlító elemzését végezte el. A 895-ben érkezettek formailag, következésképpen genetikailag is különböző két csoportba oszthatók: a Dontól keletre eső eurázsiai füves pusztáról származó széles koponyájú europid és europo-mongolid népesség (amely főként az alföldi tájakat szállta meg a Kárpát-medencében), és a Fekete-tengertől északra eső ligetes puszta térségéről való keskeny koponyájú europid népesség (amely elsősorban a dombvidék lakosságát alkotta az új, immár végleges hazában). Cáfolta azt a széles körben elterjedt nézetet, mely szerint a besenyő támadás következtében nőhiánnyal érkeztek volna őseink, erre utaló jellegzetes taxonómiai különbség nem mutatható ki a férfiak és asszonyok között. Külön vizsgálta a sebészeti és a hitvilág körébe tartozó ún. jelképes trepanáció (kopo- nyalékelés) egészen a 12. századig gyakorolt szokását.

A honfoglaló magyarok állattartása igen gazdag volt: összesen tízféle há861