Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Vékony Gábor: A magyar honfoglalás kútfői

onogur, vagyis magyar? törzs...” (Hóman B.: Amagyar hun-hagyomány és hunmonda. Bp. 1925.: Hóman B.: Történetírás és forráskritika. Bp. 1938. 108-109.)

„Az avarok nemcsak kuturgur-uturgur törzseket ragadtak magukkal Dél- oroszországból, hanem a magyarság egy részét is; mindezek a törzsek az avarokkal egyidőben, 568-ban költöztek be a longobardoktól elhagyott Magyarország földjére.” (Horváth T.: Az üllői és a kiskőrösi avar temető. ArchHung. 19. Bp. 1935. 124.)

„...joggal hivatkozhatnánk arra, hogy a hunok már az V. században hoztak magukkal a történeti Magyarország területére a hadseregükhöz kapcsolt magyar harcosokat... a magyarok az avarokkal is még a honfoglalás előtt jutottak a történeti Magyarország területére.” (Tamás L.: Rómaiak, románok és oláhok Dácia Trajánában. Bp. 1935. 221.)

„...a székelyek az avar maradványok utódai... az avarokat székelynek nevezték...” (Fehér G.: Attilas Sohn: Irnik. Ujb XV. 1935. 426.)

„Biztos..., hogy az avarok, akik magukat székelyeknek hívták, s akiket a magyarok is így neveztek, magukat a hunok utódainak tartották...” (Uo. 428.)

László Gyula „kettős honfoglalás” elmélete 1940-től alakult (Újabb keresztény nyomok az avarkorból. Dóig. 16. 1940. 145-158), annak itt egy 1973-as megfogalmazását idéznénk:

„1. A »késői avar« népesség nem pusztult el, nagy tömegei megérték Árpád honfoglalását, és Árpád magyarjai nem is települtek meg az ő földjeiken.

2. Ez a »késői avarság« nem szlávosodott el.

3. Mivel a »griffes-indás« temetők általában a magyar nyelvhatárt töltik ki, fel kell tehát tennünk, hogy a »kései avarok«, akik 670 táján a Volga vidékéről és részben a Kaukázusból jöttek a Kárpátok medencéjébe, zömükben magyarok voltak. Feltehetően azonosak a fehér magyarokkal.

4. Noha nem készítettünk külön embertani térképet is - de embertankutatóink közül Bartucz Lajos és Lipták Pál egyöntetűen vallják, hogy a mai magyar népben az avarok egy része mind a mai napig él.” (Magánbeszéd a honfoglalókról és a kettős honfoglalásról. Évezredek hétköznapjai. Bp. 1973.: László Gy.: Régészeti tanulmányok. Bp. 1977. 272-273.)

László elmélete sok vonatkozásban Nagy Géza nézeteinek felújítása ebben a formában. De ilyenformán nem valami új elmélet, hanem lényeges adatbővítés, új forrásanyag felhasználása. Nagy Géza sikamlós mondatai helyén jól érthető, világos fogalmazás. A vita során persze hibás érvek is rakódtak rá (mint például krónikáink évszámadatainak felhasználása a magyar betelepedés időpontjának meghatározására stb.), idézett állításainak jobb része mégis megállja helyét, s az újabb régészeti és embertani kutatás ezeket az állításokat erősítette. Maga László Gyula is erősebbé tette elméletét azzal, hogy újabban Árpádék IX. század végén idetelepedő népességét török nyelvűnek tartja. A kétszeres, egymástól időben több mint kétszáz évvel elválasztott betelepülés azonos nyelvű népesség esetén olyan nyelvi különbséget idézett volna elő (a különélés és az eltérő települési területeken érvényesülő más-más hatások miatt), amelynek a mai magyar nyelvben nyoma kellett volna maradjon. Ilyen nyomok viszont nincsenek. Igaz, az Árpád, Levente nevek esetében kézenfekvőbb egy magyar nyelvi alapú magyarázat, így ez a törökség erősen vitatható. Ebben az esetben nem szerencsés a magyar helyett más nyelvű etimológiát adni (noha lehet) és nem szabad (noha kevésbé veszélyes) ezeknek a magyar

854