Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Jánosy István: A János evangéliuma (esszé)

mert Jézussal ott találkozhatnak. Lukács szerint a feltámadottal találkozás valamennyi epizódja Jeruzsálemben játszódott le, a végső mennybemenetel is. Az asszonyok Márkkal ellentétben elmondták a tanítványoknak amit láttak, hallottak a sírnál, de azok nem hittek nekik. Utána következik az emmaeusi tanítványok beszélgetése a feltámadt Jézussal.

Máténál (28. rész) csak a két Mária jött ki a sírhoz, de nem hoztak magukkal drága keneteket. Viszont itt az előbbiekhez képest egész más történt: „És íme nagy földindulás lön, mert az Úr angyala mikor a Mennyből leszállott volna és oda járult volna, élvévé a követ a koporsó (a sír) ajtajáról és felül azon ül vala. És vala az ó tekintete mint a villámlás, és az ő ruhája fejér mint a hó. Az őrizők pedig az ő tőle való félelem miatt megrettenének és olyanok lőnek mint a holtak.” Az Angyal aztán ugyanazt mondja az asszonyoknak, mint Márknál az ifjú: Jézus fóltámadott. És íme előttetek megyen Galileába, ott megláthatjátok őtet: Atovábbiakban a két nő találkozott Jézussal is (a 9. verstől:) „És mikor ménének, hogy megmondnaák az ő tanítványainak, íme Jézus eleikbe mene nékik ezt mondván: Egészséggel. Azok pedig járulának és meg- fogák az ő lábait és térdre esvén tisztelték őtet.” Aztán Jézus ugyanazt mondja, mint az Angyal: „Mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, ott engemet meglátnak.”

Már ebből látjuk, hogy alig van mozzanat, aminek ne mondana ellent egy másik közlés. így teljesen indokolt, hogy a bibliakritika ezeket nem fogadja el hiteles történelmi adatoknak. De mit mond a János evangéliuma?

Nála egyedül csak Mária Magdolna ment ki a sírhoz kora hajnalban és meglátta, hogy a zárókő el van hengerítve. „Elíuta és elméne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett vala és monda nékik: Elvitték az Urat a koporsóból (a sírból) és nem tudjuk, hová tették őtet.” Ezután következik Péter és a „szeretett tanítvány” versenyfutása a sírhoz. Ez utóbbi ért előbb oda, de nem ment be, Péter viszont bement (Ján. 20: 1-10.). Mária Magdolna még ott sírdogált a kripta közelében: „Mikor azért sírna, lehajla a koporsóba. És láta két angyalokat fehér ruhában, kik közül az egyik feje felől, a másik lábai felől ül vala, ahol Jézus teste feküdt vala. Kik mondának neki: Asszony, mit sírsz? Monda nekik: Elvitték az Uramat és nem tudom, hova tették őtet. És mikor ezeket mondta volna, hátrafordula és látá Jézust állani és nem tudja vala, hogy Jézus volna. Monda néki Jézus: Asszony, miért sírsz? Kit keressz, Amaz azt állítván, hogy a kertész volna, monda néki: Uram! ha te vitted el őtet, mondd meg nékem, hovatetted és én elviszem őtet. Monda néki Jézus: Mária! Amaz hátrafordulván monda néki: Rabbuni, azaz mester! Monda Jézus. Ne illess engemet, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdolna hirdetvén a tanítványoknak, hogy ő látta az Urat és hogy azokat mondotta néki.”

Az első pillanatra megállapíthatjuk, hogy a két angyallal találkozás II. János betoldása, aki már ismerhette Lukács szövegét, hiszen teljesen szervetlenül és szükségtelenül előlegezi Mária és Jézus szavait (Asszony mit sírsz? Elvitték az én Uramat...). Különben az egész elbeszélés teljesen egyszerűen és természetesen folyik, mentesen minden csoda-müthologémától: a tanítványok versenyfutása mögött nincs semmi teologizáló tendencia; Mária Magdolna találkozása Jézussal szintén a lehető legegyszerűbben van leírva. Különben ezt a jelenetet hitelesíti Máté hasonló jelenete (28: 9-10.), csak nála a két

818