Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Jánosy István: A János evangéliuma (esszé)
JÉZUS FELTÁMADÁSA A legnehezebb problémája az egész Újtestamentomnak. Mi történt valóban? - ez kideríthetetlen. Csak sejtésekre vagyunk utalva. Egy bizonyos: nem lehet a feltámadást egyszerűen tagadni. Mert ha ezt tesszük, nem mondhatunk mást, hogy humbug volt az egész, a tanítványok találták ki és híresztelték. De vajon egy puszta hazugság akkora fanatikus változást hozott volna létre az emberek lelkében, hogy a teljes reménytelenségben kallódó, szétszórt nyáj egyszerre összeverődik, diadalmas közösséggé alakul, amelynek úgyszólván minden tagja kész vállalni a mártíriumot? Itt valami egész rendkívüli eseménynek, mondjuk ki bátran: csodának kellett történnie. Jézus valóban megjelent Mária Magdolnának, Péternek, Jánosnak, Tamásnak és még sokaknak. De hogyan támadt fel Jézus. Itt rejlik valami kideríthetetlen ellentmondás, mivel a tanúk egy része sugárzó szellemtestben látta megjelenni, amelyre nem érvényesek a nehézkedés törvényei: kulcsra zárt ajtón bejön, az égbe emelkedik, és Pálnak vakító sugárként mutatkozik, s aztán nyomtalanul eltűnik. Más tanúk szerint ugyanaz a fizikai test támadt föl, amelyet holtan kifektettek a sírba: sérüléseivel, stigmáival úgy, ahogy a torinói leplen látjuk. Tamás bedughatta az ujját sebeibe és Jézus velük eszik és iszik. Éz utóbbi verzió nem is olyan hihetetlen, ha feltételezzük, hogy amikor Jézust a sírba fektették, még innen volt a klinikai halálon. Elvégre a keresztrefeszítettek még napokig élve vergődnek, míg nagylassan megfulladnak, mikor már a térdük kifeszítésével és beroggyantásával nem tudják magukba pumpálni a levegőt. Jézus pedig néhány óra után „kiszenvedett”. Ha ez az eset áll fenn, akkor I. János valamennyi tudósítása elfogadható: a versenyfutás a sírhoz, Mária Magdolna találkozása a „kertésszel”, Tamás hitetlenkedése, sőt Lukács tudósítása is az emmausi tanítványokról. Gyönyörű novellát írt erről D. H. Lawrence. Az írásmagyarázók nagy része csak az első változatot szokta elfogadni többé-ke- vésbbé hitelesnek Pál tudósítása alakján (I. Kor. 15.), az evangélisták történeteit puszta legendának tekintve. Én azért feltételesen igaznak fogadom el I. János írását, persze hozzátéve, hogy bizonyosat a feltámadásról a források ellentmondásai miatt aligha mondhatunk. Végső soron itt csak a hit dönthet. Mindenesetre valami egész szokatlan nagy csodának kellett történnie, hogy az emberek hangulata, egész hozzáállása ennyire az ellenkezőjére változzék. De nézzük meg közelebbről az evangéliumok tudósításait. A legrégibb a Márk szövege. De csak a 16. fejezet első nyolc verse, a további szöveg kései hozzá- toldás. Márk szerint 3 asszony: Mária Magdolna, a másik Mária és Salomé vasárnap reggel drága kénetekkel megjelentek a sírnál. Útközben arról beszélgettek: ki fogja elgördíteni a nehéz követ a sírról. A sírt nyitva találták és Jézus teste már nem volt ott. Ellenben egy fehér ruhás ifjú ült ott és azt mondta nekik: Jézus feltámadott. „De menjetek el és mondjátok meg az tanítványainak és Péternek, hogy ő előttetek megyen Galileába, ott meglátjátok, mint megmondta néktek.” A nők elfutottak és „senkinek semmit sem szóltak vala, mert félnek vala.” Lukács lényegében követi Márk elbeszélését, csak nála két fényes öltözetű férfi jelentette a nők sokaságának Jézus feltámadását, és hozzátette: „Szükség az Ember fiának adatni a bűnös emberek kezekbe és megfeszíttetni és harmadnapon feltámadni.” Viszont szó sincsen arról, hogy menjenek Galileába, 817
