Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Jánosy István: A János evangéliuma (esszé)

Nyilván ő Jézust valami tekintélyes rabbifélének látta, és a rabbik még saját asszonyaikkal sem szoktak társalogni, minthogy alsóbbrendű lényeknek tekintették őket, hát még egy idegen, samáriai vagy görög asszonnyal, a világért sem! Meg kell jegyeznünk, hogy eleinte Jézus, akit környezete igazi rabbinak látott és maga is rabbi módjára viselkedett, működésének első korszakában maga is merevebb volt a nőkkel és főleg a nemzsidó nőkkel szemben, hiszen amikor Isten országának meghirdetésére küldte tanítványait, meghagyta nekik: „Pogányok, samaritánusok házaiba ne menjetek, hanem inkább Izrael eltévedt juhaihoz.” és amikor a szirofoníciai asszony megkérte, hogy gyógyítsa meg kislányát, Jézus ezt azzal utasította el: „Nem jó a kincset az ebeknek vetni”, és csak az asszony szellemes válasza bírta rá, hogy mégis meggyógyítsa a kislányt. Ez a Jézus most, végső útján már egész másként viselkedik: inni kér a tisztátalan asszonytól és bizalmas beszélgetésbe ereszkedik vele mint egyenrangúval. Mert bizony rövid működése során jelentősen megváltoztatta nézeteit és viselkedését. A samáriai asszonnyal való találkozás Jézus utolsó napjaiban történt, amikor Galileából Samárián át ment föl Jeruzsálembe. A beszélgetés azon indul el, hogy egy ortodox zsidó kérhet-e vizet egy „tisztátalan”, félpogány samáriai nőtől. Jézus erre ezt feleli: „Ha tudnád, ki kér tőled inni, te kérnél tőle és ő adna neked élő vizet.” Az asszony az „élő vizet” a szokványos értelemben érti: élő víz, ami nem ciszternában gyűjtött esővíz, hanem ami a földből bugyog elő, kútból vagy forrásból. De hogyan adhat neki Jézus „élő vizet”, ha nincsen vödre? Jézus persze merőben mást ért élő vizen: az életadó Szentlelket, amely mint forrásból, belőle árad ki. És itt már kicsit gyanakodhatunk, hogy ezt már II. János tette hozzá, hiszen szokása szerint gyakorta ábrázol olyan jeleneteket, amikor Jézus kijelent valamit és naiv hallgatósága vaskosan félreérti, mert mondását szó szerint veszi, holott Jézus azt szimbolikusan értette. Viszont itt mégis talán az eredeti szöveghez tartozik: mikor az asszony egész naivul azt feleli: „Add nekem azt az élő vizet, hogy ha megszomjazom, ne kelljen ide a kúthoz járnom”. Erre Jézus váratlan-furcsán válaszol: „Eredj és hívd ide a férjedet!” - „Nincs férjem.” - feleli az asszony, mire Jézus: „Helyesen mondtad, hogy nincs féljed; öt féljed volt és a mostani az nem férjed”. Az asszony erre ugyancsak elképed, hiszen az ismeretlen férfi szemébe mondta egész intim múltját és jelenét. Jelzem, én ezt a jelenetet valóban megtörténtnek tekintem, hiszen ilyen lélekbelátó emberek ma is léteznek, ha nem is gyakran. Miért ne lehetett volna Jézus is ilyen lélekbelátó?

Döbbenetéből felocsúdva az asszony nem is gondolhatott másra, minthogy Jézus az Isten sugalmazottja, vagyis próféta és önkéntelenül eszerint változtatja a beszélgetés témáját arra, ami a samáriaiakat leginkább foglalkoztatta az Isten dolgát illetően: hol kell igazán imádni Istent: a Garizim hegyén-e, ahol ők tisztelik, vagy Jeruzsálemben, ahol a zsidók. És erre természetesen adódik Jézus válasza: sem itt, sem ott, hanem mindenütt, mert az Isten lélek, és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. És erre az asszony válasza is a legtermészetesebben cseng: „Majd eljön a messiás és az megmagyaráz mindent”. Erre jön a legdöbbenetesebb válasz: „Én vagyok az”. Ugyanis a szinoptikusokból, elsősorban Márkból azt látjuk, hogy még utolsó jeruzsálemi útja előtt sem mondta ki Jézus ezt a tanítványainak, csak Péter vallotta a híres jelenetben: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia”. Jézus csak a Főpap előtt — miután ez faggatta: „Te vagy-e a Krisztus, a Magasságos fia?” 805