Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részlet)
kodott a saját fenekébe Viskóid Gyula, közben csak a kurvájától nem tud szabadulni. Mint az öreg Martin Mária nénitől, vihogott Kovács Gyula. Teszek én rá, bődült el Váradi Miklós, ma is úgy bevágtam az asszonynak, hogy egész nap aprókrumplit fog kakálni! Szájhős, állapította meg Sándor Miklós. Kuss, Nyikoláj, replikázott Váradi, a magáé már olyan, akár a hajókötél; húzni lehet, de nyomni nem! Sándor sokatsejtetően somolygott, ha a drusza úgy kívánja, férfiasságát a feleségén kipróbálhatja. János lesietett a vaslépcsőn, és belevetette magát a szerszámszerelésbe.El akart tompulni, tekintete azonban minduntalan az ablakokra fordult, az udvar onnan belátható részét át-átfésülte. Közelebb kerülve a gyár kapujáig is elláthatott. Az ott csámpáskodó ismeretlenekben érte érkezett titkosrendőröket látott. A vele incselkedő, kötekedő préselőnőket ezen a napon sorra elhárította. Nem ölelte meg őket, nem csapott a fenekükre, nem hallgatta meg kisded meséiket. Az is felötlött benne, hogy a szekusok hazafelé menet teszik rá a mancsukat. Abban az esetben üdvös lenne Mátishoz osonni, hogy tudja meg, mi történt vele. Hátra-hátralesve sietett a Hatvanba. Megérkezve majdnem hanyatt esett: Bélát tegnap letartóztatták. Karola pityergett. Az egyik Tolnai Világlapjában ráakadtak Horthy Miklósra, az tette be neki az ajtót, nyekeregte. Jánost idegesítette, hogy ezt féijével máris „szembe fordulva” közölte. 20. Mátis Béla lefogása és, ami hamarosan kitudódott: az érmihályfalvi Máté Imre, valamint a kolozsvári fiatal költők; Apáty Géza, Király László, Farkas Árpád egyidejű meghurcolása világosan láttatta, érzékeltette, hogy Ceausescu komolyan veszi elhíresített „megelőző” politikáját. Csírájában fojtjuk el a politikai bűnözést!, közölte Onyiga Sándor párttitkár Csorna József szakszervezeti elnökkel románul. Foarte bine! (Nagyon jó!), hagyta helyben Csorna. 0 magas volt, széles arcú, Onyiga meg alacsony, ráncos birsalmafejű. Mindkettőjükből ellenállhatatlan erővel pufogott kifelé a butaság, a műveletlenség. Az edzőműhely előtt húzták az időt. Pompásan egybe illettek; ha Csorna József történetesen nagykapu, Onyiga Sándort belevághatták volna kiskapunak, mivel úgyis ő a „fitringeskedőbb”. A közelükben elhaladó János rájuk lesett és találgatta: „lebukásáról” vajon tudnak-e már? Pártkörökben az ilyen dolgokat nem rejtik véka alá. Ebben az esetben pedig neki régen rossz. „Á baj esőstől jön.” Az utóbbi időben sikerült előre lépnie. Az igazgatóság új, korszerű szerszámkészítő részleget létesít, építtet és a kiválasztott szakmunkások közé őt is besorolta. „Törülhetem a szememet.” Amennyire tőle telhetett, igyekezett megnyugodni; elfásulni, betokosodni. A repülő gulyát, a dögkeselyűket mérgesen elhessentette, de mihelyt ivott valamit, elszántsága nyúlóssá, ragacsossá vált, mint a nyers- (a „sütetlen”) gumi. Ráadásul képzelete új szörnyekkel „lepte meg”, az emberarcú oroszlánokkal és az oroszlánpofájú emberekkel például, holott felesége, Lázár Ica idejében figyelmeztette: Vigyázz magadra. Neked beteg az agyad. Ne reméld, hogy majd vezetgetlek és kántálok hozzá: Tök Jóskának ennivalót, Tök Jóskának ennivalót. Nem lesz tökjóskázás. A román titkosrendőrség e témáról másképpen vélekedhetett, mert mielőtt János „megtisztulhatott” volna, érte ment a gyárba, berendeltette a személyzeti irodába 791
