Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kiss Ferenc: Napló

parasztság sorsából adódó nézeteltérések is idejüket múlták. Hogy a tsz jó legyen, ebben ma az állam és a népi értelmiség érdeke, véleménye azonos.

Mért kell hát mégis fenntartani ezt a fórum-elosztást? Gondolatok szorulnak így ki, ami másnak nem juthat eszébe. Nyilvánvaló, hogy a kiszorítás vádja alaptalan ellenem, hiszen a jelenlét is problematikus.

Az egészről az a benyomásom, hogy Királynak igaza van: aki nem vállalja a párt szolgálatát, ne követelje a közéleti szerep jogát. Emellett szeretne engem, minket is szerephez engedni, s felháborítja, hogy ebben nem segítjük, sőt az ilyen szereposztás ellen tiltakozók nehezítjük a dolgát.

Persze volna egy magasabb igazság is: az, hogy a jelenlét joga s a szerep- osztás a felismert igazságok, a művek értéke szerint alakuljon, - de ezt ő nem fogadhatja el. Titokban azonban tudja, érzi, hogy az, amit pontatlanul Szabó Dezső-inek nevez, az súlyos igazság s nem csupán a „bennszülöttek” igazsága, s ezért pártfogol a civakodás ellenére is. Nem köteles, de így csinálja. Ezt meg kell becsülni.

*

Bányai J. a Magyar Szó nov. 18. számában szombaton JEgy lelkes kritikus” címmel kikészítette a könyvem. Fő kifogása, hogy csak ellelkendezem, amit a versek pontosan elmondanak, s hogy a korszerű módszerekről nem veszek tudomást.

Hogy a megsemmisítő szándék ilyen erős, abban bizonyára benne van a Bori keze. Jeléül annak, hogy Bori, ha őt bírálat éri, legyen bármily tisztelet- teljes, - engesztelhetetlenül megharagszik. Ez is a kisebbségi létezés betegsége, ami Bori érzékenysége folytán még el is torzul. Arra kell gondolnom, hogy Bori nagyon megérdemli az ottani ellenfeleit, Kolozsit, Grószt, Petkovicsot stb. Azok épp ilyen kíméletlenek vele. Mit válaszolhatok erre? Azt hiszem semmit. Részben azért, mert a Bori munkája — még a leggyengébb is — többet ér, hogysem vele szemben a tudományos tisztesség törvényeit megsértsem, tehát hogy visszasértsem őt.

Meg aztán gyanakszom is, hogy Bányai nem csupán felbujtásra nyírt ki. Ő minden alkalmat megragad, hogy különállását, szembenállását a magyar ir. „normáival” kinyilvánítsa. Hogy a Szümpozion olyan lett, amilyen, ebben is úttörő volt a szerepe. S most, amikor a „realizmus”, a plebejus demokratizmus s a népiség egy védtelen képviselője került a keze közé, hát kiéli ellenszenvét. Meglepő csak az, hogy ez a heréit „szelíd” ember ilyen kegyetlen tud lenni. Mert hogy ne látná: én a strukturalizmus nélkül is meg tudom közelíteni a vers lényegét s a megvalósulás összetevőit, - az nem valószínű.

Iliának volna igaza: maguk sem tudják, mi fáj nekik? Szerintem nem is izgatja Bányait, hogy az ottani magyarság és az ő pénzén tartott irodalom elszakadt egymástól. Fő, hogy élni lehet belőle.

A debreceni ügy fejleményei. Kovács Kálmán elindította a lejárató malmot: Kiss Ferenc csalt, amikor többes szám első személyben beszélt, lényegében csak önmagát képviseli. - A régi nóta. Megírtam neki, legyen nyugodtan, ő nincs benne ebben a „mi”-ben. És azt is, hogy aki az élő irodalom polarizáló, tehát lényeges kérdéseiről folyamatosan ír, az óhatatlanul ellen- és rokonszen767