Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Kiss Ferenc: Napló
vet vált ki, a körül barátok és ellenségek gyűrűje képződik. Képvisel tehát mandátum nélkül is. A gondolatotok affinitása folytán. Ezt ő persze nem értheti. Viszont semmi akadálya, hogy megírja: velem szemben ő igenis helyesli Jovánovics, Pándi, Rényi, E. Fehér nyomasztó túlsúlyát. Mert ez itt a kérdés. De gyáva ő nyíltan egyetérteni s cáfolni is. Fontos, hogy főszerkesztő. A világ meg rohadjon, ahogy akar. Persze jellemző a Bata gyávaságára, hogy ezt az olcsó kibúvót azonnal átvette, s a vonaton ugyanezt hajtogatta Királynak. (Ezt Ballától tudom.) Tegnap este (nov. 26-án) Réz Palival találkoztam Kosztolányi-ügyekben. Elmesélte, hogy bánt Rényi ’54 táján, mint a Pártközp. embere velük (Th. Mann ,A kiválasztott” c. könyve kiadása ügyében), s hogy mivel fordult hozzá ’56 nov. 2-án. Fantasztikus történet. Érdemes lenne megírni. Eszerint Rényi ádázul ellenezte a „Kiválasztott” kiadását, s mikor megkérdezték, mért nem mondta ezt meg előbb, noha ismerte a fordítást, azt válaszolta: „megvolt nekem már akkor a véleményem, de látni akartam, kik lelkesednek érte”. (Réz P. és Vas I. voltak a kiadást javasló lektorok.) ’56 november 2-án pedig felment Réz P.-hez. Előadta, hogy mélyen csalódott a komm.-ban, s kéri tegye lehetővé, hogy ő nyomdász lehessen. - De az kínos lesz, ugyanabban a nyomdában, ahol Déryvel s másokkal kell találkoznia - vetette ellene R. P. (A Déry-vitát is ő kezdeményezte Révay mellett s Réz abban is érdekelt volt.) Igaz, mondta erre Rényi, megy ő szedőnek, mert egészen elölről s lentről kell kezdeni. Nem lett nyomdász. * Király bizony más. ’56 októberében, mikor Sánta elment hozzá, hogy elvigye az esetleges inzultusok elől, megköszönte és maradt. Mikor az ajtót kinyitotta, egyik keze a zsebiben volt. De kinyitotta. És most. Kimutatta az én felszólalásom Szabó D.-re, Németh L.-re ütő vonásait, de biztosított, hogy nem lesz bajom. S mikor 20-án késő este felhívott, ezt kérte: ha valakivel beszélsz a felszólalásodról, arra kérlek, azt mondd, amit nekem, tehát hogy sajnálod. Megígértem. S másnap hívott Nagy Miklós. Nyilvánvaló, hogy a Király közbenjárására. Ez az, amiben a nemzeti együttérzés jeleit nem lehet fel nem ismerni. S ha ennyi volna az irodalompolitika más vezetőiben is, jobban értenénk egymást, jobban lehetne dolgozni. (Különben 20-án én kerestem őt du. azzal, hogy a 10-es Kortársból figyelmembe ajánlott cikket „kérlek, olvasd el, s mondd meg, mi a véleményed, elfogadod-e platformnak) elolvastam. S ez a tanulmány Ady és a radikális kapcsolatáról valóban kitűnő. Őszintén lehetne tehát platformként is vállalni. De Király nem számol azzal, hogy akkor egy „helóta-nép” találkozott egy „he- lóta” költővel, s mindkettő igyekezett érteni egymást. Most egy „úr-nép”, egy ingerült úmép, ez a hatalomba beleszédült csoport merőben másként kezeli a lehetséges partnereket s magát a nemzetet is. * Tegnap, azaz dec. 1-jén du. került sor az intézeti eszmecserére. A debreceni ügyben. Jelen volt Szabolcsi, Bodnár, Béládi. 768
