Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Szítákánt Mahápatra: Romos templom; Szúette fa; A koldusfiú halála; A koldusfiú halottasmenete; Falusi halottégető holdfényben (versek) (Bangha Imre fordításai)
SZITÁKÁNT MAHÁPÁTRA Romos templom A tündér köldökéből egész éjjel hangtalan csillagfény és harmat árad. A templomi medence lépcsőin a szennyes, toldozott-foldozott történelem és hagyomány tisztul a tudásadó Ganésa dicső oltárán. Mint vak istenségek magukba merülve, néha-néha mint széllökések, denevérek repülnek a belső sötétségből a bizonytalan jövő felé a közönyös horizontra. A végtelenül hosszú délidőnek vége, egy távoli ökrösszekér zörgésében úgy tűnik, hogy csak néhány pillanat, s megáll az idő az elnyúló bozótos mező reménytelenül elhagyott esti sötétjében. Ki hív és kit? Gyengéden, vágyón, mohón, boldogtalanul. (Ebben az életben vagy másikban?) A víz széles ragyogó arcán a mosoly váratlan reményt érez, s a templom árnyékát és a felkelő holdat szerelemmel vonzza. Várakozásban telik el a nap, „Jön-e valaki istentisztelő?” kérdi magában mielőtt ásítva felkelne a leprás koldus. 72
