Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8-9. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak

veink héjával, annak pecsétjével óvjuk. Vajon azért, mivel maga sem ismerte, vagy épp azért, mivel egyedül ő ismerte, a bábaasszony titokzatos Mária-napi csokra óta hiába faggattam, mondd meg már igazán hogy hívnak, ő mindannyiszor a tréfába bújt, én meg csak makacskodtam: a keresztszemes fali kendő közepén nagy M betű van, akkor biztosan Mária vagy, - á, dehogy, azt csak úgy játékból belévarrtam, - mikor varrtad belé? - amikor akkora voltam, mint most ez a katicabogár itt ni, és már vette is a hímző rámát, a piros pamutot nekem kellett befűznöm, s ő nem nyugodott, míg hibátlanul nem öltöttem a keresztszemeket, de én sem nyugodtam, - lehetsz még Magdolna is, az is úgy kezdődik, ő csak nevetett, - vagy Márta? - az sem? és amikor mégsem csendesedtem nagy komolyan így szólt: jó lesz, ha Annának hívnak? de kimondva vonásai mintha megkeményedtek volna s én mindjárt tudtam, ez sem lehet az igazi, a teljes valóját burkoló név s egy azelőtt sohsem hallott név buggyant ajkamon: miért nem Hanna? - miért nem Hanna? ismételte, és úgy látszik, titkos nevét közelebbről érinthettem, mert egy pillanatra megállt kezében a hímzőtű és halvány pír öntötte el arcát. És a többiek is sejthettek valamit sokrétű, megnevezhetetlen nevéről, mert a nagyasszonyt, bátran kimondták, de azt, hogy Róza nagyasszony valahogy halványabban, majdhogynem félénken, áhítattal takarva, a tompa érzékűekben is derengenie kellett, hogy ez csak a teljes név töredék fedőneve lehet, a kérdést pedig, hogy valójában kit fed, senkinek se jutott volna eszébe feltenni, de ő maga is, sohsem ködösödött el, csak ha nevét fürkésztem, és ilyenkor