Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8-9. szám - Nagy Attila Kristóf: A köpcsényi áldozár (próza)
NAGY ATILLA KRISTÓF A köpcsényi áldozár Zarándokság alá, s kiki halál alá, E világon vettetve, Bújdosás a dolga, amíg halál horga Szájába lesz tétetve. (Listi László) Az Engesztelés havában, néhány nappal Gyertyaszentelő után Listius László kilovagolt köpcsényi birtokára, s abban lelte kedvét, hogy próbára tette legkedvesebb lovát, ki a keresztségben a Virtus nevet nyerte. Nem tévedés, az almásderes meg volt keresztelve. Listius László ott állt a lovászmester mellett, amíg a kiscsikó az anyjából kicsusszant. S ahogy a magzatvíztől és vértől csillogó apró jószág lábra kapott, első útja a kastély mellett álló templomba vezetett. Többször is megbotlott, földre hemperedett, míg a lépcsőn felkaptatott. Akkor a gazdája Szent Péter-keresztet írt a homlokára. Négy év telt el, s a hajdani csikóból a legkiválóbb harci mén serdült. Ha Listius László a nyergébe kapott, eggyé olvadt a fújtató állattal, egy test, egy lélek, mint megvadult kentaur száguldott a falvak főutcáján, máskor a hátulsó kertekbe gázolva, vagy a vetést letarolva, kerítésen, éren, vizesárkon megtorpanás nélkül keresztülugratva. Ha jobb társaság időzött köpcsényi birtokán, gyakran megmutatta a lovas csíziót, Virtus hátán a kastély húsz láb magas oszlopcsarnokából leugratott az angolpark tavába. Pedig Listius László nem tudott úszni, Virtus sörényébe kapaszkodott, ő húzta a partra. Most is kedves lovát hajszolta a hófútta lapályon. Két római mérföld kemény vágta után a Duna-parton állt meg. Lélegzetük közös
