Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Csűrös Miklós: Tüskés Tibor: Kedves professzor úr! - hírek Fülep Lajosról
CSŰRÖS MIKLÓS Tüskés Tibor: / Kedves Professzor Ur ÍRÁSOK FÜLEP LAJOSRÓL Tüskés Tibor 10 esszéből álló kötetének olvasását ajánlatos a végén kezdeni: a Tükörcserepek. Találkozások Fülep Lajossal című zárófejezet tartalmazza az idős Mester és a szerkesztőként pályája fénykorában lévő fiatal Tüskés szellemi közeledésének, majd drámai szakításának (pontosabban Fülep eltaszító gesztusának) történetét. Atöbbi írás (kivéve a Fülep haragját fólgerjesztö Vár- konyi gesztenyéket) a sérelem elszenvedése után keletkezett; Tüskés fólül- emelkedett a személyes megbántódáson, és csak az ügyet nézve, értékes fejezetekkel gyarapította a művészetfilozófus pályájával (főleg életrajzával, személyiségével) kapcsolatos kutatást. Fülep két évtizedet töltött lelkészként Zengővárkonyban, a mecsekalji faluban; a könyv legértékesebb belső ciklusa ennek a hosszú korszaknak (1927- 1946) a történetével és azokkal a kapcsolatokkal foglalkozik, amelyek Fülepet távozása után is összefűzték jóemberei” révén egykori híveivel. Adatok, emlékezések, levelezések mozaikköveiből rekonstruálja Tüskés a lelkész mindennapi életét, egyházi és népművelő tevékenységét, egy súlyos perének viszontagságait, a pécsi egyetemen végzett oktató tevékenységének részleteit stb. Cáfolja azt a tételt, hogy Várkonyban Fülep „a magyar élet és tudomány élőhalottja” lett volna; ellenkezőleg, adatok sokasága bizonyítja, hogy eleven kapcsolatban maradt a kor szellemi életével és társadalmi mozgalmaival, a Nyugattal és a népi írókkal. Személyes kapcsolatainak szövedékéből Tüskés ezúttal két szálat húz ki, a Kner Imrével folytatott levelezést és a Weöres Sándorral való mester-tanítványi viszony történetét ismerteti. A tanulmányok szerzője abból indul ki, hogy Fülepben „nem választható el egymástól a művészetfilozófus és az ember”. Találó példákat idéz a várkonyi lelkész népies észjárására, paraszti bölcsességére, időjárási hiedelmekkel kapcsolatos gondolataira. Mindkét szférában, az intellektuálisban és a köznapiemocionálisban is fölfedezni véli a „próféta-hitet”, alighanem túlozva és egyszerűsítve abban, hogy Fülep „minden pozitívuma és negatívuma” az ilyen önszemléletből fakad. A Művészet és világnézetet újragondoló esszén kívül Tüskés csak futólag foglalkozik meghatározott művekkel és bennük fölvetett kérdésekkel, de az egyetlen kivételben Fülep tudományos habitusáról és érzékéről szólva ritkán észrevett, olykor éppen kétségbe vont kvalitásait is kimutatja: kiválóan működő „korszakhatárt érzékelő képességét” és azt, hogy a látszat és a közhiedelem ellenére már 1916-ban „az absztrakt művészet meg667
