Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Bokányi Péter: Ha játszik a költő - Szauer Ágoston: Elfelejtett költők
BOKÁNYI PÉTER Ha játszik a költő Szauer Ágoston kitalált negyvenöt költőt, megírta életrajzukat, verseiket „lefordította” és világirodalmi antológiaként kiadta. Az Elfelejtett költők tehát álfordítás-gyűjtemény, jellegénél fogva alkalmat ad a szerzőnek, hogy fiktív művészek alakját magára öltve szabadon játsszon korokkal, stílusokkal, formákkal. Az álfordításokban vannak elődei Szauernek a magyar irodalomban. Például Kazinczyék, akik - ahogy Devecseri Gábor írta - az idegen verset ugródeszkának tekintették, ahonnan „a magyar nyelv akkor még nem ismert lehetőségeinek tengerébe vetették magukat”. Az álfordítás standard példája Faludy György Villon-kötete, amelyről maga a szerző árulja el, hogy a Testamentumban mindössze két sor Villoné. Még közvetlenebb rokona Szauer Ágoston kötetének Weöres Sándor Psychéje: itt a költőnő is fiktív alak; sőt kortárs irodalmunkban is élő e játék: ide sorolandók Kovács András Ferenc Lazáry René Sándor-versei. Szauer Ágoston Elfelejtett költők című kötete tehát műfordításokat ígér, „elfelejtett kismesterek” verseit. A fordítás - írja Illyés Gyula Nyitott ajtók című fordításgyűjteményének előszavában — „a kevésbé szerencsés múltú és helyzetű népek költőinek afféle nemzeti közmunkája”. A műfordítás, az álfordítás célja nyilván nem a közmunkajelleg, létrejöttének oka sokkal inkább személyes: a költői önkifejezés áttételesebb módja. „A legjobban játszó játékos az - írja Farkas Zsolt Ki beszél című esszéjében -, aki a leginkább feloldódik a játékban, aki leginkább alárendeli magát a szabály logikájának, aki legmesszebb megy autonómiájának és független szubjektivitásának felfüggesztésében. Ám a költészet éppen a szubjektivitás felmutatásának, az én színrevitt narcizmusának a játszmája.” Az igazán jól játszó költő tehát úgy tűnik el a játékban, hogy közben önmaga tud maradni. Ez a fajta játék Szauer Ágoston számára nem új. Már az 1991-ben megjelent Két háború című regényében is található versbetét Ady Endre modorában, villoni ballada (ez az Elfelejtett költőkbe is bekerült), és olvasható volt folyóiratban Verlaine Őszi sanzonjának Szauer-féle átfordítása. Úgy tűnik, hogy ez a szerepjáték, az elrejtőzés felel meg költői alkatának, az e kötetben meg nem jelent, „nem szerepjátszós” verseiben is csak áttételesen van jelen az én. A hangulatok, érzések kivetítődnek a valóság dolgaira, tárgyakra, egy kertre, egy tájra. Ahogyan a szerző írja már említett regényének bemutatkozásában, versei „apró, rejtélyes világok, melyekben titkos kapcsolatba lépnek a különböző tárgyak és idők”. Ilyen értelemben az Elfelejtett költők az időre kivetítés eredménye: keresi azt a kort és stílust, ahol még kimondható, 664
