Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Kiss Sándor: Egy szobrász emlékezései II. rész

alkotta szövőszék ütemesen zakatolt, kopogott, a váltások, az orsó szaladása, a nyüst húzogatásának hangjia altattak. Álmodozásaim köré ez olyan csodás puha világot teremtett, amit elmondani soha nem lehet, csak gyerekkorban érezni, és általa meghatározódni magatartásban, emberi viszonyok eligazodásaiban egy egész életen át, az ilyen emberi közeg nevelte emberré az emberfiát, s nem kipufogógázok torkot eldugó, tüdőt eldugó, agyat ólmozó hatása. Mert a cinkemadár is csak úgy tudja nevelni cinkévé porontyát puha testéből tépett toliakkal bélelt fészekben. Valahogy így van az embernél is, vagy legalábbis így kellene lennie. Nem a gazdagság, nem „én többet akarok nyújtani a gyerekemnek, mint én kaptam”, szüli a szeretetet. A szeretet, a féltő gondoskodó, — szegénységben születik újra és újra, és teremti a jobbra, szebbre, a békére és csodákra éhes lelkű embert.

Köszönöm Anyám, úgy alapoztad meg életemet az emberi, szerető, körültekintő magatartásoddal, munkaszereteteddel, féltő gondoskodásoddal, önfeláldozó életeddel, hogy míg élek meríthetek belőle. Sőt a gyerekeimnek is bőven adhattam belőle, ha Te már nem is tudtad őket öledbe venni, amire pedig egész életedben vágytál.

Apámat a háromszéki emberek mesealkotó, remek előadó természetével áldotta meg az Úr. Víg természete, történetei számtalan száma a társaság középpontjává tették. Élvezte is, és ha tehette, megteremtette maga részére mindég a hallgatóságot.

Esténként a három kis fia köréje ült az ágyban. O mesélt — leginkább egy szegény kis fiúról — hosszú, hosszú történetet. Olyan színes volt fantáziája, hogy a kis fiú szenvedésének se vége, se hossza nem volt heteken át. Mi hol mosolyogva, hol sírva hallgattuk attól függően, mi volt a kisfiú sorsa. Anyám szegény, ha látta könnyeinket, sajnált és azt mondta - Ne figyeljetek Apátokra, mert hazug mesét mond. Apám adta a sértődöttet és - ha hazug a mesém, tovább nem folytatom - mondván úgy tett, hogy abbahagyja. Mi sírva kértük a folytatást, igazolva Anyám számára a mese igaz és valódi voltát.

Apám közben-közben elfelejtette, hogy hol tartott a kisfiú számtalan szenvedéssel járó története közben. Csak akkor folytatta, ha mi megjegyeztük a történet múlt alkalommal véget érő epizódját, és az új fonalat fel tudta venni. Mi természetesen a legnagyobb készséggel álltunk rendelkezésére a remekbeszabott történet folytatásához.

Később a Toldit olvasta nekünk ugyanilyen körülmények között, persze időnként úgy magyarázva a történteket, hogy a sírásunk visszatért. Erre aztán igazán nem mondhatta Édesanyám, hogy „nem igaz történet” és mi boldogan kisírhattuk magunkat Miklós nehéz helyzetén. Még emlékszem jól, hogy Király, ha nem nézném vitézi voltomat... - résznél hangosan zokogtunk az öreg ősz bajnokon. Tudom Apám, hogy sokan hallgatnak odaát a véget nem érő történeteid közben, és boldog lehet szíved, mert ott kibonthatod írói erényeidet, melyet itt a földön nem engedett meg neked a sorsod.

Sok minden között talán a legnagyobb élményem ebben az ötéves időmben Szentsimonban talán az volt, hogy a Hargitán átrepült egy valódi, igazi repülőgép. Magasan repült, kicsi volt, de mindenki kiszaladt az utcára, hogy láthassa a csodát, ami addig elkerülte e tájat, mivel ritka is volt, másrészt mit keresett volna e zord, erdőborította vidéken.

Megindult a gyermeki fantázia. A nagyobb fiúk megmagyarázták egymás654