Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Fábián László: A tölgy metafizikája (esszé)
szeresen kaszálják. A legtöbb gombafaj eltűnt onnét is, az aljnövényzet színtelenedéit. Gyermekkoromban a tölgyfáknak még nagyobb becsük volt a falusi ifjak szemében. Ma, ha a saját falumban kérdezgetném az új generációt, aligha akadna köztük olyan, aki meg tudná mondani, mi a „zsíros guba”. Nekünk viszont még bevételi forrást jelentett: hátunkon zsákokkal róttuk a nyárvégi, koraőszi tölgyeseket, hogy a lepotyogott termést alóla összegyűjtsük. A „zsíros gubát” ugyanis a gubacsdarázs állítja elő, amely petéit a tölgy makkjában érzi a legnagyobb biztonságban. A makkból kiforrt gubacskezdemény zsíros, olajos anyagot tartalmaz; hajdanában emiatt vásárolták föl a faluszerte házaló kereskedők. Vékony rétegbe elterítve szárogattuk a padláson, nehogy a szomszéd falubeli zsidó nedvesség címen levonjon az árából. Voltak esztendők, amelyekben a zsíros gubázás - gyerekszemmel - egészen komoly jövedelemforrásnak bizonyult. Minden esetre őszvégi búcsúba nem kellett üres bukszával mennünk. Természetesen a nagy tölgyfa nem a termésével hívta fól magára elsősorban figyelmünket, ebből a szempontból védősávja vonzóbb volt. Termete, kora, lenyűgöző megjelenése ébresztett bennünk tiszteletet iránta, és róttuk ezt le megismétlődő látogatásainkkal. Tapasztaltam azt is, hogy a falubeliek büszkék a fára, a korosabbak is tudnak róla mindent, időről időre elzarándokolnak a fához. Akkoriban eszembe jutott volna így fogalmazni, ma azonban biztosan tudom: mindannyiunkban létezett valamiféle kultikus vonzalom a faóriás iránt, ezt a vonzalmat később ismereteim, irodalmi élményeim igazolták és elhelyezték egy nagyon is jól értelmezhető eszmerendben. Nagyjából úgy, ahogyan Nagy Olga fogalmaz: „Az embernek a természettől való függősége és a vegetációval való szoros kapcsolata a parasztember életét nemcsak azzal az eszmével gazdagítja, hogy ő része a világmindenségnek, élete a világmindenség erőitől függ, tehát valamiképpen érzékeli a transzcendenciát, de egész sor élménnyel és képzelettel is, amelyet - bármihez tapadjon is - az eldologiasult és eltárgyiasult világban értékként, a kozmikus életérzés részeként tarthatunk számon”1 Szülőfalum mindmáig kivételes méretű tölgyfákkal dicsekedhet. Mégis, az ezeréves mocsári tölgy látványát az ott élők is csodaként élték meg: talán éppen törzse láttán döbbentek rá a természet végtelen gazdagságára, lenyűgöző erejére, s az elmúlás fojtogatásából minduntalan kibúvó termetes lény kínált nekik alkalmi vigaszt halálfélelmükben. Talán. Nem biztos, főként nem tudatosulhatott bennük. A transzcendencia azonban korántsem csak tudás, a legkevésbé az, a transzcendencia fólérzés, sejtés, érzelem, valami, ami rendszerint öntudatlan. És ez semmiképpen nem jelent határozatlanságot vagy körvonaltalanságot, azt jelenti, ami: az érzékek tapasztalásain túli valóságot. Egy tölgy metafizikai élménye. A kerek világ, amely szinte teljességében megnyilatkozik ebben a fában. íme, a kultusz magyarázata: a végtelen jelen azonossága és egyenértékűsége a tagolt idő ismeretével. Ha tetszik, a ciklusok végtelensége. Miért éppen egy tölgy? A „quercus” fajok fantasztikus tulajdonságokat mutatnak. Többnyire igen hosszú életűek, végtelenül szívósak és ellenállóképesek, fájuk igen kemény és jól használható, vonzásuk flórája és faunája fölöttébb gazdag, egyes fajtái pedig hatalmasra nőnek, egy ’quercus robur’ - kocsányos 636
