Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Fábián László: A tölgy metafizikája (esszé)

tölgy - akár az ötven méteres magasságot is elérheti. Szinte a szó szoros értelmében égig ér.

A Kalevalában már a világ kezdetekor jelen van, figyelmet követel magának:

„Viruló zöld vessző serdül,

Kél a földből mint eperje,

Két sudárba szökken egybe.

Agasodik-bogasodik,

Terebélye tornyosodik,

Már teteje tör az égre,

Messzi terjed terebélye,

Futó felhőt feltartóztat,

Burhanyókat bolyongókat,

Elfedi a napnak fényit,

Holdvilágnak veti végit!”2

Aggódik is a „komoly öreg Väinämöinen”, vajon hogyan, kinek a segítségével szabadíthatja ki a világot a túlburjánzó fa sötétségéből:

„Tépelődik, töprenkedik:

Ki dönti le majd e tölgyet,

Győzi le a fát, e gyöngyét!...

...Sehol olyan igazi hős,

Sehol ember, olyan erős,

Azt a tölgyet hogy elejtse,

Száztetejűt elveszejtse. ”3

Aggályai csak növekednek, amikor kérelmére a tengerből egy törpe jelentkezik, aki azonban a fítymálgatás hallatán kapja-fogja magát és alakot vált:

„Lába földön tib-láb neki,

Feje fenn a felhőt szegi,

Térdig ér le a szakálla,

Sarkát söpri haja szála,

Szemeköze ölnyi térés,

Nadrágszára egy öl széles,

Térdefején van vagy másfél,

Kitesz kettőt csip ej inéi.’*1

Különleges favágóeszközök is vannak tulajdonában, és így harmadjára csak ledönti a fenséges fát, amely - szükségképpen - mitológiai fa, emiatt kell szer- tartásszerűen elvégezni kivágását is. Van valami csudálkozás és alázat abban, ahogyan a főtáltos, Väinämöinen ehhez a tölgyhöz közeledik, mivel pontosan tudja, magát a tölgyfajt nem szabad megsemmisítenie, hiszen még szüksége lehet rá, miképpen szüksége is lesz, amikor utazásához Tuonelába, az alvilágba hajót ácsoltat Pellervoinennal. Úgy tetszik, a tölgy büszke is rá, hogy ki637