Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)

sül, jobbra és balra a tengely tartotta hágcsókkal, báránybundácskám bélésébe ölelt Rózsi babával egy testet alkotó tengelyen, felfelé lépésünkkel a fokokat építve, a száguldva növekvő térben karral egyensúlyozva, az emelkedj', a csúcsosodó, a Rózsi szeme nyílásából, a jégtükör lékéből ránknyíló háromszögben. A történés és a kép között támadt rés fényében felderült, a híres, a megtagadott, a letagadott, a tisztes polgárok, valamint szófogadó gyerekek elkerülte lyukas híd valójában hágcsó, valójában egy szál sodrott kötél, valójában csak a sárkányeregető zsineg, valójában Mari világoskék szalagja vasárnap reggel templomba menet amint kalácsszőke fonatában nyoszolyó- lányként utánaleng, valójában csak az angyal hajából elhullott aranyszál, valójában csak egy hatalmas tojás csíraszála ezüst és arany között, tengely ez a szétnyíló és csukódó, a számok szikráira káprázó világnagy tojás közepén, semmi, csak egy finom fonal éjfél és dél között, a nap és hold között, a tegnap és a holnap között, a jégharag és a lángvész között, az égtenger és a vízbolt között, a mennydörgés és dédelgető fuvalom között, a történés és a kép között hasadt rés fényében felderült, a szívemre szorított Rózsi babával egyetlen tartótengelyt alkotva mi vagyunk a nagy, az igazi T-betű magasba növő szára, a szár két oldalán, jobb és bal lábunk számára minden lépésünkkel emelkedő

hágcsója, a felfutó, a megállíthatatlan, az áthidaló létra----mi között?----az eggyé vált, a borzongást elcsendesítő, többé elválaszthatatlan kép és történés között, fényrés a kezdet és a kezdettől nem különböző vég között, a csak lépteinkkel felverhető alá és leszálló hinta ég és föld között,

minden úgy, ahogy Mari mondta, ilyenkor, a csend kertjében, a káprázatli- getben közeledtünkre felragyogott a szivárványhíd és ágaskodott, kristálylépcsőjét elénk küldte, hajló ívét kínálta, s ha ráléptünk emelkedett magasba, még magasabbra s mi emelkedtünk semmiségének zúzmarás szálán,

erős a semmi szála, erősebb az ugrókötélnél, dobjuk fejünk fölébe, szökkenj át rajta két fokot, hármat, Rózsi, ugorj hát, rajta, erisebb Samu kutya láncánál, erősebb a bunkós inasnál, a nagykovács pörölyénél, a körtefán függő hintakötélnél, fadöntő Juon karjánál, zajló jégtáblánál erisebb, a világon sincs ennél erősebb, ott, a patak gyökere alatt egyik végét nagyanya tartja a mélyben, annál még mélyebben, másikat fogja az angyal, látod ott fenn, madár a lába, buba, mily könnyű lettél, könnyű a szánkó, könnyű vagyok én is, repít a létrahinta, fonala vékonyodik, fonala erősödik, szivárványszita szálát már alig látom, semmiszálát már alig látom, — de jaj, ez Rebi néni, jaj a csattogó olló, fenyeget, el ne vágja, Rózsi, jaj, ne engedd, angyal ne engedd --------------------------------------------------------------------------------------631