Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
vagy, Fouché! Mért vagy oly büszke polgárságodra, ha egyszer minden vágyad az volt, hogy herceg lehess? Méghogy polgár! Különben is: nem épp ti vezettétek be a kalmárszellemet? Hát ne csodálkozz, ha mindenki mindenkit elárul... ti hoztátok e szellemet nyakunkra! FOUCHÉ Nyakadra csak azt hozhattam, amivel születtél. Hát vigyázz! Fouché még kell neked. 0 még utolsó szalmaszál lehet: ezt jó lesz megjegyezni! TALLEYRAND Mert nálad van a csodafegyver, igaz? Az iratok! FOUCHÉ Más az én csodafegyverem. TALLEYRAND Mi a te csodafegyvered? FOUCHÉ Hogy nincs... erkölcsöm... hát nem ismerek skurupulusokat. TALLEYRAND Ne fenyegess! Hiába! FOUCHÉ (szinte egyhangúan maga elé) A bűntudat szánandó. A lelkiismeret nevetség. Az erkölcs törékeny. Egyik gyöngeség sem jellemez. Én mindig feltápászkodom és vissza tudok vágni. (Csend.) TALLEYRAND Mondtam: ne fenyegess! Én mindent megtettem érted. Hát magadra vess. Durván kezd- ted, Fouché! Ki bocsáthatja meg neked azt a listát... tébolyult vagy? Minden negyedik régi és ma is fontos ember valakije ott volt ama fel- duzzasztott listán. Tudom, a királyhűséget akartad bizonyítani... és amikor szádra vetted a szövetséges katonákat, akkor a népnek kívántad megmutatni, milyen pompás patrióta vagy... és amikor a stras- bourgi torony históriáját felemlegetted, az egyház felé nyújtottál kezet, hátha elfogadják. Hálás voltál, hogy a grófnővel megeskettek ahelyett, hogy kiűztek volna templomukból. Én, aki láttam, mondhatom, nincs gusztustalanabb, mint az oltár előtt egy régi istentagadó, ki a templomokat sorban megcsúfolta... FOUCHÉ Pedig ilyen vörös sipkás strasbourgi tornyok vagyunk valamennyien, Talleyrand. Vörös bádogsipkát húzunk arra, ami fontos, lelkűnkben a keresztre, a régi hitre, bölcs tapasztalatunkra, hogy ezek tovább éljenek, megmaradjon az utókornak, mint búza a havas föld alatt... TALLEYRAND Költő lettél, exmi- niszter úr. Hamarabb kellett volna. Mert hűségbizonyításod túl jól sikerült, mind-mind megijedtek tőled. Tőled, Fouché s nem tőlem! Hát mondom újra: magadra vess, én többet nem tehettem érted. FOUCHÉ (igyekszik nyugodt lenni) Tenni fogsz, Talleyrand! TALLEYRAND Igen, talán annyit, hogy évjáradékot kaphass. FOUCHÉ Nem, fenség. Én miniszter leszek. (Kis csend.) TALLEYRAND Ha végül egy külhoni követségre be tudlak dugni valahogy és ennyivel megúsztad — hálás lehetsz a sorsnak. És ügyességemnek is. (Hirtelen.) A fejedet akarják, Fouché... a fejedet... ami a nyakadon van! Charlotte hívei! FOUCHÉ A nyakamat? Nincs többé guillotin! TALLEYRAND Van bitó! És van parlament és a parlament egyszer majd szavazni fog! FOUCHÉ Nem fogok elbukni. Ha eddig sikerült... a nehezebb időkben... ezután soha... Talleyrand és Fouché, Foüché és Talleyrand - e kettő csupán együtt bukhat... Ez az utolsó szavam. (Kis csend.) 582
