Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
TALLEYRAND Ne emlegesd együtt e két nevet. FOUCHÉ Ha életről s halálról van szó, nem emlegtik többet Cézárt mint Brutust. TALLEYRAND Ki itt Cézár és ki Brutus? FOUCHÉ Nem tudom, csak annyit: én egyik sem vagyok. Ugyanis: mindkettő elbukott. Fouché nem! Fouché még viszatér! (Indul, nem vette észre, hogy válláról a sálkendő lehull.) TALLEYRAND A kendőd, Fouché, még elvérzel itt! (Fouché lehajol érte, közben nézi, hogy a másik bicegve indul.) TALLEYRAND (megáll). Mit bámulsz, Fouché? FOUCHÉ Hogy bicegő lábad elharangozza sorsodat. (Mutatja az in- gást. A másik rámered. Fouché gyorsan kimegy. Csend.) TALLEYRAND Átkozott patkány... és róka... együtt. El fogsz pusztulni: nem jársz túl az eszemen. Senki még nem járt túl Európában Talleyrand eszén. (Közeledik Charlotte.) Éppen jókor, fenség! (Meghajol.) Őfelségével már nyilván találkozott... (Kis szünet.) CHARLOTTE Tudja, hogy nemigen kerestem önt soha, amióta... TALLEYRAND Tudom, az alku óta. Nos: szavamnak álltam... akit nem akart látni a palotában - az végképp elbukott. CHARLOTTE De él! TALLEYRAND Bársonyszék nélkül - élete koporsó. Én ismerem, ön nem ismeri. CHARLOTTE Bíróság előtt akarom látni. Ő is ítélkezett! Fölötte mért nem ítélkezhet senki!? Hát úr itt egyáltalán még ez a király? És ön - még miniszterelnök?! TALLEYRAND Egyelőre az. Épp azért mást nem mondhatok, mint amit királyom. Érti-e fenség? Jóllehet mondanék és mondhatnék, de így tilos nekem. A hűség kötelez, bármennyire is megvetem s gyűlölöm Otranto hercegét... Képzelje, innen vállát fogva távozott imént, mint akit merénylet tőre ért. S Őfelsége előtt az ön híveit vádolta meg... (Kis szünet.) CHARLOTTE Ördög hazugja. Ó, Isten mért tűröd?! TALLEYRAND Ezt kérdezzük sokan és gyakorta fenség. (Kis csend.) CHARLOTTE Igen... Isten türelmét aligha lehet sürgetni, azt hiszem. Azért buknak el végül a dühöngök forradalmai... s bármely izgága lázadás... Mert Isten terve későbbi terminust kínál. Nem, nem hagyja magát sürgetni az Isten. (Apró szünet.) TALLEYRAND Ha nem első ember volnék királyom után, Isten bizony tennék róla, hogy előbbre hozzuk az Égi Atya végső tervét, hiszen nem kétséges, mi a szándéka végül a Fouché-félékkel... De addig is: nyugodjék meg... higgye el: az otrantói herceg hulla... élő hulla, fenség. CHARLOTTE Igen? A roskadtak gyónni szoktak! Ő vajon mért nem gyónt meg!? Mért nem kért bocsánatot az árváktól, özvegyektől... ám főként az Úristennek mért nem kö- nyörgött, fenség? Mért nem ismerte be bűneit legalább a Teremtő előtt?! (A másik hallgat.) Nem tud válaszolni, persze, hogy nem! TALLEYRAND Fouché és beismerés, gyónás és Fouché - mondom, hogy nem ismeri fenség! Ám nem pusztán erről van szó... CHARLOTTE Hát miről? Talán ar583
