Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
te színét se látom, hová tűnt, Ba- muelle! BAMUELLE Bármelyik pillanatban... CASTELANE Hazudik... Tudom, hogy az uram ma később érkezik. Hadnagy úr, ma újra el kell mennünk Charlotte-hoz egy összejövetelre. BAMUELLE Ebből nagy baj lehet, asszonyom. Nagyapám nemigen bírja már az éjszakázást... CASTELANE Borjúképű farizeus! Hát mennyit vagyok én a nagyapjával... Charlotte-nál vagy másutt... egy-két órácskát, ugyebár... És a többi időt hol töltöm, Bamuelle? Hol, s kivel? (Kis csend.) BAMUELLE Én sem bírom tovább, asszonyom! (Gyorsan hozzáteszi.) E kettős játékot... Már aludni sem tudok... (Kiböki.) A herceg... (Elhallgat.) CASTELANE Mi van vele? BAMUELLE A múltkoriban kifaggatta a hintó kocsisát. O pedig némi pénz ellenében bevallotta nékem... CASTELANE (felnevet) Hát ezért! Hiszen én a kocsist úgy kiokítottam, hogy az uram legravaszabb keresztkérdései sem hozhatják zavarba... BAMUELLE (homlokát törölgetve) De meddig mehet ez? Kérem: ne kény szentsen, hogy a fejemmel játsszam! CASTELANE Nem, nem szabadul meg, Bamuelle! Maga minden szempontból a legjobb. Nagyapja még jó svádájú vénember, akivel nyugodtan megjelenhetek, ahogy Charlotte kérte tőlem. És mellette szabadidőm is van s lesz a maga számára, hadnagy úr. BAMUELLE Ne vigyen bűnbe... CASTELANE Az bűn, ha két ifjú... BAMUELLE (szavába vág) Ne vigyen bűnbe, hogy nagyapám halálát kívánjam! (Kis csend.) CASTELANE Nem maga a bibliai József és nem én vagyok Potifárné, Bamuelle! Maga nem erkölcsös, hanem esetlen, suta, nyúlszívű, ugyanakkor bárány- és borjúképű... nem igazi férfi, tehát Fouché abszolút megbízik magában! (Szinte cinikusan.) Ennyi az egész. Semmilyen más kvalitása nincsen. BAMUELLE Annál inkább eresszen el, a grófnő. CASTELANE Hercegné, hadnagy úr. BAMUELLE Fenség, engedjen el. Ha annyira megvet, mindazért, amit rólam felsorolt - úgy miért ragaszkodik mégis... CASTELANE (közbevág) Tetszik, hogy taníthatom. Ez a szenvedélyem. Tehetséges, ifjú tanítónőként viselkedve Fouchét is azért kedveltem eleinte, mert nehéz volt felcsigázni, de még lehetett... BAMUELLE (egyre rémültebben) Legalább innen menjünk, kérem, beszéljük meg másutt... CASTELANE (rábámul) Jó... de ma estélyre megyünk... (Kimegy, a hadnagy követi.) BAMUELLE (hangja) Szellőztessen, Jean-Paul! (A szolga bejön, a levegőbe szagol, vigyorogva kinyitja az ablakot. Kimegy. Máris jön Fouché Carnot-val. Becsukja az ablakot. Szimatolva kikiált.) FOUCHÉ Mióta nem szellőztettetek?! (Aztán legyint.) Látod, Carnot, ilyenek a szolgák. S te még komolyan veszed őket?! Sic transit... a dicsőség múlandó... nem is olyan rég velem is hasonló történt. Egy szolga nem akart a királyhoz 571
