Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Páskándi Géza: Diána és a róka (dráma) II. rész
beengedni... (Hirtelen.) Minek köszönhetem a megtiszteltetést? (A másik merően nézi. Fouché elkapja szemét.) Nem beszélsz? (Kis szünet.) CARNOT A listádra írattál, Fouché? FOCUHÉ Te pedig, hála az Úrnak, már nem vagy háziőrizetben... CARNOT Azt kérdeztem: a listádra írattál? FOUCHÉ Rosszul tájékoztattak, Camot. Azt a listát Őfelsége, valamint Talleyrand, Charlotte hercegnő és én állítottuk össze. Mozaikmunka, nagyrabecsült barátom! CARNOT Barátod a hóhér, aki te magad vagy. (Kis feszült csend.) FOUCHÉ Rosszul teszed, ha épp engem gyűlölsz, aki kivívtam, hogy csak száműzzenek. (Apró szünet.) CARNOT Engem... száműzni e hazából... engem, aki franciák nélkül élni nem tudok?! FOUCHÉ A franciák viszont jól megélnek majd nélküled. Nem túl hálás népség. CARNOT És nélküled... nélkületek hogy fellélegeznék egy egész ország! FOUCHÉ Tévedsz, Nicolas. Én pótolhatatlan vagyok... CARNOT Pótolhatatlan? Miben? Mihez értesz? Talán a teológiához? Faképnél hagyod te Istent is, miniszter úr! A törvényhez, joghoz értenél talán? Hisz törvény nélkül ítéltél mindmegannyiszor! Hát akkor mihez? Tán a szimatoláshoz? Hány szörnyeteg kereket oldhatott! Mihez értesz hát, te pótolhatatlan! (Kis csend.) FOUCHÉ És te, Carnot, te: tudós katonám, katonatudósom, azon kívül, hogy egyetlen tízszavas mondatodban ötször emlegeted a franciákat, te csapnivaló stiliszta, mondd, te mihez értesz? CARNOT A matematikához. De te... FOUCHÉ (szavába vág) A még magasabb matematikához! CARNOT (elképedve) Micsoda?! FOUCHÉ Igen! Úgy hívják: intrika. Nem sinus, nem cosinus, hanem intrika. A számok cselszövése. Ez az én tudományom! (Kis csend.) CARNOT Az én számaim függetlenek, mégis megférnek erkölcsömmel... nem bántják egymás köreit... ám a te legmagasabb matematikád az árulás, Fouché. (Csönd.) FOUCHÉ Menj innen, Carnot, és menj e tájról is, míg meg nem gondolom magam. CARNOT En menjek el Franciaországból! Menjetek ti, hazaárulók! FOUCHÉ Mégiscsak furcsa, Carnot, hogy ezt az árulót, aki én vagyok Napóleon akarta, és akaija a Bourbon király is, aki viszont nem akar téged, a nagy tudóst, a semleges, a közönyös számok emberét... mégiscsak furcsa nem? De ne vitatkozzunk, Carnot, nincs erre idő: fuss, mert én megmentettelek. CARNOT Engem? Mitől?! FOUCHÉ A biztos haláltól, Nicolas. CARNOT Mert túl nagy vad volnék nektek! Még torkotokon akadnék! FOUCHÉ Tévedsz! CARNOT Talán „szerelemből” mentettél meg, Fouché? FOUCHÉ Nosztalgiából, kedves katonám. CARNOT Te dög. FOUCHÉ Te lettél volna az, ha nem gondolok közös múltunkra, a republika és a császár emlékére... Hát ezért mentegettelek! (Apró szünet.) 572
