Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Tóth Károly: Galambosi László: Sarkig tárt élet

örökös ismétlődése. Éppen vibráló mozgékonyságával, zaklatottságával építi, kerekíti, teljesíti a világot. Vállalja az ezzel együtt járó kiszolgáltatottságot is. Azért, hogy „az Istenhangú űrben” az embernek segítő angyal sikeréért „szorítani” tudjon az ember. Azt mondja, hogy a dolgok illeszkednek egymáshoz.

Nem egy verse, számtalan olyan sora, képe van Galambosi Lászlónak, ahol nincs más dolgunk, mint elfogadni a kép báját. „Fűzfák közül bokrok tolongnak: / bíborral fóstik hamvas arcukat” - mondja egyik versében. Vajon miért tolongnak? Hát, hogy arcukat fosthessék. Mert bizony befóstötték. S ha befóstötték, hát meg akaiják mutatni magukat. S ez itt éppen elég. Mint minden jelentős költészet által, itt is a magunkra ismerésben, egyszerű és bonyolult voltunkra ismerésben kapunk segítséget.

Külön lehetne, kellene még arról is beszélni, hogy a nagy látomásokon belül akár, hogyan, milyen egyen súlyosan osztott, filmszerűen változó képekből építi fól Galambosi László a versét (pl. Mária köszöntése), miként kellene beszélni a viharzó világból előlebegő áhítatos csöndekről. Olyanokról, mint amilyen a Nem kerül elém című versből hallható: „Vártam, páromra gondolva, / Ki ráhajolt a vérző csillagokra, / hogy bekötözze sebeiket némán. / Körém somfordáit tegnap esti sétám / emléke, mátkám újra simogattam, / izzó hajába nárciszokat fontam”. Itt a tudomásul vett, véglegesnek érzett magányt, elve- szettséget, gyengeséget a rejtőző Istenben, társban, emlékben való megrendí- tően csendes hangú, szürreális józanságú bizakodás - talán enyhíti.

Szólni kellene, szólni lehetne továbbá a Galambosi-verseknek a feszültséget hol fokozó, hol enyhítő, népdalszerű, litániás vagy rapszodikusan tépett ritmusáról. Mitikus arányú megszemélyesítéseivel kapcsolatban pedig élőt - konkrétat és elvontat -, szellemit együtt és külön látó sokszempontúságáról, az árnyaló, módosító és erősítő - fokozó áthallásokról. Engedjenek meg azonban egy talán könnyed-frivolnak ható, de talán megbocsátható, vallomásértékű befejezést. Jelen bevezetőn gondolkodva nem tudtam elszakadni a szó: bevezetés, bevezető konkrét jelentésétől. Attól a jelentéstől tudniillik, hogy a bevezető annak kell, aki nincs bent, a bevezetés annak szükséges, aki nem képes vagy tán nehezen tud bejönni.

Ha ez így lenne, ha ez így lenne értelmes, mint ahogy valószínűleg nem az, akkor azt jelentené, hogy a költő nincs köztünk, és hogy itt legyen, segítségre szorul. Ha meggondoljuk, azért van a dologban valami. Persze nem az itt és a most értelmében. Hanem abban az értelemben, hogy a költő, költészet valóban nincs úgy, olyan mértékben jelen az életünkben, amilyen mértékben kellene, s amilyen mértékben nekünk szükségünk lenne rá. Most azonban, szerencsére itt van a költészet, s a költő, Galambosi László is. Ezúttal ő és versei vezetnek bennünket. Az ő háza nyitva. Ne feledjük, a kötet címe ez: Sarkig tárt élet.

556